Illés Adrienn: Gizi és Guzi meg Télapó (mese)
No, ekkora csetepatét meg haddelhadot sem látott még a gyerekszoba!
Guzi, a barnamedve az öklét rázta, Gizi, a vörös hajú rongybaba az ujjaival csettintgetett.
– Ki ad nekem igazat? – dörmögött nagyot a barnamaci.
A sípoló papagáj, a faló, az építőkockák s még jó néhányan felsorakoztak Guzi mellé, s így kiáltottak:
– Neked van igazad!
– Ki ad nekem igazat? – kiáltott a rongybaba, s tüstént melléállt a pancsoló kacsa, a majmok, a színes lepke s még jó néhányan.
Farkasszemet nézett egymással a gyerekszoba két sarka.
– Márpedig nincs Télapó, ha mondom! – dobbantott talpával a barnamedve.
– Márpedig van! – igazította meg vörös fürtjeit a rongybaba.
Így röpködtek oda meg vissza a márpedignincsenek és a márpedigvanok, amikor a legóriásibb lárma közepén előmászott a fonott kosár aljáról a plüss télapó. Nagy pocakján feszült az öv, fehér szakálla a hasa aljáig ért, éppen ezért lassan haladva ért a szoba kellős közepére. Alaposan szemügyre vette veszekedő pajtásait, s így szólt:
– Amondó vagyok, hogy várjuk meg az estét, s akkor mindenki láthatja Télapót.
– De hiszen csak téged látunk! – kacagott gúnyosan Guzi. – Te vagy a Télapó?
– Én csak az utánzata vagyok – hajtotta le szégyenlősen a fejét plüss télapó. – Az igazi, az mégiscsak az igazi!
– De nincs igazi! – sípolt a sípoló papagáj.
– Hogyne lenne! – emelte fel szemöldökét plüss télapó. – Szerintetek csak mesebeszéd, hogy a kikészített cipőkbe, meg csizmákba beleteszi a finomságokat?
– Az! – csapta össze tenyereit a barnamedve. – Mesebeszéd, szóbeszéd, kitalálás! Egyre megy!
– Akkor nincs más hátra, mint megvárni az estét – indult el az ablak irányába plüss télapó. – Feltéve, ha fent bírtok maradni.
– Hogyne tudnánk! – kiáltottak fel egyként.
Hanna, az óvodás kislány, amikor hazajött az óvodából, máris kitette az ablakba megtisztított csizmáját, s megígérte minden játékának, hogy most biztosan ébren marad addig, amíg Télapó meg nem érkezik. De amint lefeküdt az ágyacskájába, amint az anyukája elmondta neki az esti mesét, s amint lekapcsolták a villanyt, mély álomba szenderült.
Ekkor Gizi, a vörös hajú rongybaba lecsúszott a párnáról, s éppen Guzi, a barnamedve elé huppant a földre.
– Készen állsz? – suttogta a rongybaba.
– Készen – legyintett a maci. – A nagy semmire!
Gizi erre már nem válaszolt, hanem az építőkockákon ugrálva beült az ablakba a plüsstélapó és Hanna csizmácskája közé.
– Jó lesz nekünk itt lent is! – morgott az ablak alól Guzi. – Csak szóljatok, ha láttok egy fehér szakállas, nagypocakost! – azzal ő is letelepedett a többi játékkal a szőnyegre.
A rongybaba és a plüsstélapó szótlanul nézték a szelíden szállingózó hópelyheket, ügyet sem vetettek a szőnyegen élcelődő, gúnyolódó társaikra, akik, ahogy telt-múlt az idő, egyre többet zsörtölődtek
– No, hol van az a híres-neves? – nyihogott a faló.
– Mindjárt elalszunk! – sipitozott a papagáj.
– Biztos elakadt a szán! – nevetetett egy dörmögőset Guzi.
– Az bizony még soha nem akadt el! – lépett a csizmácska mellé egy piros kabátos, piros süveges, hófehér szakállas ember. – Ilyet ne is feltételezz róla! – kacagott fel Télapó, csak úgy rázkódott a jókedvtől a pocakja.
Mindenkinek elakadt a hangja, csak a plüsstélapó köszöntötte illendően az igazi, a valódi Télapót.
– De jó téged újra látni!
– Téged is, kedves barátom! – mosolygott Télapó, s közben óriási puttonyából elővett egy csomagot, amelyet óvatosan belehelyezett Hanna csizmájába.
– No! – hajolt oda a szőnyegen ámulókhoz. – Legközelebb jólesne egy csésze meleg tea, meg egy kicsit halkabb dörmögés – simogatta meg Guzi barna fejét. – Boldog Karácsonyt nektek! – s abban a pillanatban eltűnt, mintha ott se lett volna.
– Boldog karácsonyt! – suttogta halkan a barnamedve.
– És kevésbé dörmögőset – kuncogott az ablakban Gizi, a rongybaba, s békésen elaludt a csomagos csizma mellett.

© Szabóné Kun Éva illusztrációja