Kőszeginé Balogh Erika: Zoknivirágok (mese)
– Cikk-cakk alszik! Már megint és még mindig! – morgott értetlenkedve Bakfitty bácsi, aki egyébként mindenre azt mondta, hogy bakfitty. – De Mimi, az ugrómókusom is alszik két napja, amióta itt állítottuk fel a sátrat!
– Szó, ami szó, én is elég álomittasnak érzem magam! – pislogott nagyokat Zim-züm mester, aki hivatalosan varázsló volt, de szabadidejében mindig a méheivel foglalatoskodott.
– Há-á-át – ásított egy nagyot a varázsló –, nincs mit tenni, aludjunk mi is!
Ekkor Mütyürke, az akrobata kötéltáncosnő huppant közéjük, és reszkető hangon odasúgta a többieknek:
– Látjátok azt az alakot ott a réten? Amióta itt vagyunk, ő is itt ólálkodik!
–Nekem nem úgy tűnik, mintha ólálkodna! Inkább vizsgál valamit! Csupa zöld a ruhája. Szerintem ő egy flórász! – mondta megnyugtatóan Bakfitty bácsi.
– Talán inkább növényész! – nézett kissé rosszallóan a varázsló Bakfittyre.
– Ó! Egy ász-ész! – csapta össze örömében apró kezeit Mütyürke.
– Olyan nincsen! Csak lángész van! – forgatta szemeit a mester. – Gyerünk! Menjünk oda hozzá!
A kis csapat fogta magát, és átmasírozott az illatos, virágoktól tarka réten. Mütyürke pillekönnyű, törékeny alkatával bámulatos ügyességgel sasszézott a lila, tüskés szamárkórók között; tűsarkú cipői meg sem bicsaklottak a hepehupás talajon.
–Jó napot kívánunk! – köszöntötték a zöld ruhás férfit. – Mit csinál ön itt?
–Ó, én csak egy egyszerű biológus vagyok, és ezt a csodálatos virágot próbálom leírni és lerajzolni, hogy meg lehessen határozni. De nagyon nehéz, mert gyorsan elálmosítja az embert! Ezért neveztem el álombákonynak.
– Á-á-á-á! Értem! – próbált meg elnyomni egy ásítást Zim-züm.
– Tudják, ez a növény rendkívül nagy ritkaság, mert a méhek, lepkék, bogarak is elálmosodnak tőle, és nem tudják beporozni. Így fordulhat elő, hogy ezen a nagy területen is csak négy tő található! – magyarázta a szakember. – De most nekem mennem kell! Nem bírok tovább dolgozni – köszönt el tőlük.
Sokáig nézték még, ahogy erőtlenül elporoszkál.
– Márpedig tennünk kell valamit, mert még a közönségünk is elalszik – gondolkodott a varázsló. – Tudom már! Mindenki hozzon nekem egy fél pár zoknit! Hosszúszárút és tisztát! – nézett jelentőségteljesen Bakfittyre.
– Nekem nincs zoknim! – pironkodott Mütyürke – Csak harisnyát hordok!
Meglepődtek a többiek, ezt nem is tudták eddig róla.
– A zoknihadosztály megérkezett! – közeledett rövid idő múlva Bakfitty bácsi, és két különböző, rombuszalakban pöttyös-csíkos zokni fityegett a kezében.
– Én is hoztam kettőt – biccentett a mester, majd óvatosan ráhúzta az egyik álombákonyra a saját tulajdonát. –Keressük meg a többi hármat is!
Fél óra múlva négy különlegesen tarka zoknivirág billegett a mezőn.
– Nem lesz bajuk ezeknek az érdekességeknek? – aggodalmaskodott Bakfitty bácsi.
– Á! – legyintett Zim-züm. – Még csak el sem kábulnak!
Mire visszaértek, Cikk-cakk, a bohóc mosolyogva, kipihenten ült az ágy szélén, a nézők pedig hosszú sorokban tekeregtek, hogy megnézhessék az előadást.
© Szeder Noémi illusztrációja
Bemutatkozás:
Kőszeginé Balogh Erika vagyok, hivatásomat tekintve német nyelvtanár. Kicsi korom óta írok verseket, meséket, ma már a gyermekeimnek! Ők nagyon boldogok, hogy ezzel is foglalkozom, így mesélnem esténként az ágy szélén csak fejből szabad!