Kötél Doroti: Mesék Világa (mese)

Megjelent: 2018. november 4. Kategória: Hivatásos illusztrátor rajzával, Mese

Eszti vagyok, és sokáig nem hittem a mesékben. Egy bizonyos nap óta azonban mindent más szemmel látok.

Hétköznap reggel történt. Beteg voltam, nem mentem aznap iskolába. Nem gondoltam, hogy az a nap más lesz, mint a többi, de hamar rájöttem, hogy valami mégsem stimmel. Én ugyanis eléggé rendmániás vagyok, és soha nem volt a szobámban olyasmi, aminek nem kellett volna ott lennie. Aznap mégis megláttam a sarokban egy jó nagy pókhálót. Ha csak a háló lett volna…! De a közepén egy kissé talán túlméretezett pók volt. Azon nyomban megijedtem, és felugrottam az ágyra. Ekkor olyan dolog történt, amire a legkisebb esély sem volt.

– Ne félj, nem foglak bántani – szólt valaki hozzám.

Biztos voltam benne, hogy nem valamelyik családtagom volt az. Próbáltam megkeresni a hang forrását.

– Lehetetlenség…! – gondoltam. – Talán álmodok, megbolondultam vagy az a pók tényleg beszél hozzám?

–Hogy micsoda? – kérdeztem tőle, mert nem voltam benne biztos, hogy mit is mondott. Magamban sem voltam biztos, hogy egy pókhoz beszéltem.

– Figyelj, tudom, hogy furcsa, de én egy olyan világból jöttem, ahol minden a meséről szól. Egyre kevesebben vannak, akik hisznek bennünk… Te is közéjük tartozol, és éppen ezért be akarom bizonyítani, hogy minden létezik. Álcáznom kellett magam, de most már láthatsz, ha akarod.

Elgondolkodtam, hogy akarom-e. De hajtott a kíváncsiság, ezért beleegyeztem. Bólintottam, mire a pókból egy hatalmas nagy fénycsóva tört ki, és mintha robbant is volna. A szememet be kellett csuknom, annyira világított. Mire kinyitottam, a fény és a pók is eltűnt. Körbenéztem. Az ágyam mögül egy manósapka bojtja bukkant fel. Közelebb mentem, mire ő megfordult. Hirtelen hátraugrottam, pedig nem kellett volna félnem.

– Hát ez vagyok. Egy manó. Igen, tudom, milyen kicsi vagyok. Ne szólj semmit. De most velem kell jönnöd, hogy megmentsük a Mesék Világát. Fogd a kezem!

Nem is tudom, miért, de nem szóltam semmit, és megfogtam az apró lény kezét. Újra világosság tört fel, és ez valami csodálatos volt. Nem fehér fényt láttam, hanem szivárványszínű kavalkádot.

Gyorsan véget ért a varázs, és egy számomra teljesen ismeretlen környékre jutottunk. Mintha álmodtam volna: minden, ami körülvett, a könyvekből vagy a mesékből volt ismerős. Nem hittem a szememnek.

– Köszöntelek tehát a Mesék Világában. Nem mutatok meg mindent, csak elmondom, hogy amit a legjobban kedvelünk, itt feletted van – mutatott az égre, én pedig felnéztem.

Rengeteg felhőtrambulint láttam, és azokon ugráló lényeket.. Sokféle teremtmény volt itt, óriások, törpék, tündérek, beszélő állatok és minden, amit csak el tudtok képzelni – még néhány unikornist is láttam.

A manó egy kék köves úton vezetett végig. Az út végén egy kastély állt, amelynek a tetejéből buborékok szállingóztak ki. Az ajtó elé érve a vezetőm bekopogott, és az ajtó ki is nyílt. Egy hatalmas nagy terembe vezetett, mely tele volt cukorkákkal. Minden édességből készült.

Egy hosszú folyosón mentünk végig. Ennek végén a trónon egy hercegnő ült. Felém fordult, és egy gömböt tartott a kezében. Belül csillogott, és a szivárvány színeiben pompázott. A hercegnő intett, hogy tegyem a gömbre a kezem. Odanyújtottam, ő pedig a sajátját is rátette.

– Hiszel már a mesében? Hiszel már bennünk? – kérdezte tőlem, egyenesen a szemembe nézve.

– Igen! – válaszoltam, és ekkor a gömb felrobbant. Milliónyi csillámpor hullott ki belőle.

A hercegnő egy földgömböt tett le a padlóra, hogy arra peregjen a csillám. Mindenhova került belőle, leesve pedig a por beszívódott és eltűnt.

– Ez jelenti azt, hogy sikerült! Nektek hála, már minden gyerek újra hisz a mesékben. Ha nem így lenne, akkor mi is eltűnnénk, és soha többé nem térhetnénk vissza. Mindent köszönök neked! A jutalmad az, hogy teljesítem három kívánságodat.

Ezzel elővette a varázspálcáját, és várta a válaszom. Nem gondolkodtam túl sokat. Elsőnek egy unikornist kívántam. Mi mást? Aztán ingyen cukrot és csokit életem végéig. Legutolsónak pedig csodás mesekönyveket az árva gyerekeknek. Nem csak magamra kell gondolnom!

A hercegnő mindent teljesített. A hazaútra egy finom hamuban sült pogácsát is kaptam. Utoljára még megígértem, hogy soha többé nem lesz olyan, hogy ne hinnék a mesékben!

© Németh Anna illusztrációja