Kovalovszki Zoltán: Hol a zoknim? (mese)
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak, hogy Makaramuki. És volt neki egy barátja: a Beszélő Szék.
A Világjáró Kishajó már nagyon messze járt a Várostól, amikor egyszer csak beköszöntött a Nyár.
– Éljen! Vakáció! – kiáltotta az Óvoda, és a gyerekek egy szempillantás alatt szerteszét szaladtak a világba, hogy majd csak ősszel gyűljenek újra össze. Nyáron mindenkit – Makaramukit és a Beszélő Széket is – különleges kalandok vártak, de azokról majd máskor mesélek. Legyen elég annyi, hogy akármilyen hosszú és érdekes volt a Nyár, gyorsan elszállt, hipp-hopp, megérkezett a szeptember. Makaramuki újra az Óvodába járt.
– Hol lehet a labdás zoknim bal fele? – kérdezte egy reggel a Beszélő Széket, miközben derékig kotorászott a fiókjában. – Nem láttad valamerre?
– Már megint eltűnt?! Ez már nem lehet véletlen. Hadd nézzem csak a jobb párját!
Makaramuki odamutatta az árván maradt fél zoknit. A vékony, sötétkék pamutanyagon semmi különös nem látszott. A bokarésznél belevarrt fekete-fehér focilabda ugyanúgy pattogott, mint mindig. Azaz valami mégsem volt rendben, mert a Szék, amikor jobban odafigyelt, halk zsörtölődést hallott:
– Hogy nem szégyelli magát?! Ilyen kellemetlen helyzetbe hozni megint… Lusta disznó! – mérgeskedett a Jobb Félzokni. – Elegem van belőle! Bárcsak valaki móresre tanítaná!
– Neked meg mi bajod? – szólította meg a Beszélő Szék. – Te legalább itt vagy a fiókban, a többi zokni között. Nem vesztél el, mint a párod!
– Nem veszett el az a mihaszna! Szándékosan elbújt a mosógép mögé, mielőtt Mama beindította volna a mosást. Elegem van belőle!!! – toporzékolt a Jobb Félzokni, illetve toporzékolt volna, ha egy fél pár zokni tudna toporzékolni. Így csak mérgesen hajlongott Makaramuki kezében, aki csodálkozva hallgatta.
– Nem értem… ti vagytok a kedvenc zoknijaim. Titeket szeretlek a legjobban, mert olyan puhák vagytok. Az Óvodában is mindenkinek tetszetek, mert a többi gyereknek nincs pattogó labda a zokniján. Gyere csak, Beszélő Szék! Keressük meg ezt a zoknit!
Kimasíroztak a fürdőszobába. A mosógép mögött, a sarokban valóban ott lapult az elveszett fél zokni.
– Megvagy! Gyere csak ki onnan! – parancsolta Makaramuki.
A Bal Félzokni szégyenlősen kisomfordált.
– Mondd csak, miért kell neked mindig elbújni? Szereted, ha büdös vagy? – korholta Makaramuki.
– Dehogy szeretem! – felelte dacosan a zokni. – Hagyjatok békén!
– Ne szemtelenkedj! – szólt rá a Beszélő Szék. – Mindjárt rád lépek!
– Lépj csak, fafejű!
A Beszélő Szék amúgy is piros színe ekkora szemtelenségre még pirosabbá vált, mérgében szinte lángolt. Éppen készült, hogy valóra váltsa az ígéretét, és beletapossa a pimasz zoknit a padlóba, amikor Makaramuki megállította.
– De tényleg, mi a bajod? – fordult a Bal Félzoknihoz. – Miért bújsz el mindig?
– Mert utálom a mosógépet. Értitek? U-TÁ-LOM! Mindig elszédülök benne, olyan gyorsan forgat. ROSZ-SZUL VA-GYOK TŐ-LE, értitek?! – kiabálta a zokni.
– Ó, hát csak ez a baj? – enyhült meg a Beszélő Szék. – Ezen könnyen segíthetünk. Csináld azt, amit a balett-táncosok.
– Miért, ők mit csinálnak? – kérdezte egyszerre Makaramuki és a pukkancs Bal Félzokni.
– Kiválasztanak egy pontot a szemközti falon, és forgás közben mindig arra néznek. Így nem zavarodnak össze, és nem szédülnek el.
– Tényleg? – csodálkozott a Félzokni. – Tudjátok, az az igazság, hogy nem szeretek egyedül lenni. Nehogy azt higgyétek, hogy olyan jó a mosógép mögött bujkálni a sötétben – panaszkodott. – A párom is biztosan mérges…
– Hát… kicsit haragszik – bólogatott Makaramuki –, de már nagyon vár. Mi lenne, ha megpróbálnád a balettosok trükkjét? Meglátod, minden rendben lesz!
Így történt, hogy a Bal Félzokni szépen szót fogadott. Bemászott a szennyestartóban pihenő többi ruha mellé, hogy a következő mosás után megtisztulva kerülhessen elő.
– Nézd csak, Makaramuki! – örvendezett Mama a másnapi teregetéskor. – Meglett a kedvenc zoknid másik fele!
A két jó barát kíváncsian leste, mi lett a mosás eredménye, ám rögtön megnyugodtak, ahogy meghallották a Bal Félzokni hangját. A zokni örömében, hogy nem szédült el a sok forgástól, hangos danolászásba kezdett:
– Jószagú vagyok, jószagú vagyok! JÓ-SZA-GÚ VA-GYOOOK! … JUHÉ!
Ahogy meghallotta, a Jobb Félzokni rögtön megfeledkezett korábbi mérgéről.
– Csak benőtt a feje lágya ennek a mihasznának… – suttogta maga elé. Alig várta, hogy újra befeküdjön mellé a fiókba, de a Bal Félzokninak reggelig még a szárítókötélen kellett maradnia, hogy megszáradjon. Onnan dudorászott fáradhatatlanul, így hamar álomba ringatta Makaramukit.
– Jószagú vagyok, jószagú vagyok… – szólt a nóta, amíg a Beszélő Szék meg nem unta, és ki nem kiáltott neki:
– Csendesebben! Most már aludj te is! Jó éjszakát!
– Jó, jó – fogta suttogóra a hangját a Félzokni. – Jó éjszakát! …Jó-sza-gú va-gyok… juhé!
Illusztráció: Szert-Szabó Dorottya
Értékeld az illusztrációt: 
(37 értékelés, átlag: 4,35 out of 5)
Kovalovszki Zoltán vagyok. Óvodásoknak írok meséket, mondókákat. Meséimen keresztül a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésére törekszem, egy olyan világ létrehozására, ahol fantáziájuk szárnyalhat, ugyanakkor tanulságos és hasznos élményekkel gazdagodhatnak. Tavaly jelent meg a Makaramuki és a Beszélő Szék kalandjai című mesekönyvem, melynek folytatása augusztusban érkezik egy mondókás könyv kíséretében. A fenti mesét onnan emeltem ki, ha többre is kíváncsiak vagytok, látogassatok el a https://www.facebook.com/makaramuki/ vagy a http://makaramuki.hu/ honlapra.