Lelkes Miklós: A leggyorsabb (mese)
A mese meghallgatható itt:
Kihirdették, hogy nagy versenyt rendez a király leánya születésnapján lovagjai számára. Azt, akinek lova, agara vagy más négylábú állata leghamarabb elér a birodalom végében terpeszkedő Kopaszhegyig, a király igencsak megjutalmazza: tizenkét zacskó csengő aranyat vághat zsebre, ha elég nagy a zsebe hozzá.
No, készülődtek is elegen a palotakertből induló versenyre. Szegény kis Erdőszéli Samuka, a fiatal lovag, aki csak egy kidűlt-bedűlt öreg kastélyt örökölt, nagyot sóhajtott erre a hírre:
– Hej, de szükségünk is lenne azokra az aranyakra! Maholnap fejünkre csorog az eső a kastély lovagtermében, ha sírni kezdenek a fellegek!
Samuka meseszerető-mesemondó cicája, a szép nevű Cincula úgy felkapta erre a fejét, mintha egérszagot érezne:
– Kedves gazdám, én is hallottam a versenyről, és arra gondoltam: nevezz be engem! Nincs nálam gyorsabban célba érő állat az egész birodalomban!
Gazdája akkorát nevetett, hogy a kastély tizenharmadik kéményéből kipottyant egy tégla, a tetejéről pedig lecsusszant egy rakoncátlan cserép:
– Cicuskám, tényleg gyorsan futsz az egérfarkincák után, de nem kelhetsz versenyre a szélvészként vágtató lovakkal, gyorslábú agarakkal. Persze, ha nem futnod kellene, hanem történeteket mesélgetni…
– Azzal ne törődj, hogy miként érek célba, kedves gazdám! Te csak jelentsd be a királyi udvarnál, hogy a nevezetes napon én is ott leszek, nemes és vitézlő Nyávogiföldi Cincula!
Gazdája így is tett. Volt is meglepődés a királyi udvarban: versenylovak, futóbajnok agarak között egy macska! Mosolygott a királyné meg a király, hahotázott a korántsem bolond udvari bolond. No és persze a lovagok is mind nevettek, még a lovaik is jókedvűen nyihaháztak.
A gyönyörű királykisasszony kacagott a legjobban, de azért tetszett neki a bűvös szemű cica, és a cica gazdáján, a jóképű Samuka lovagon is megakadt a szeme.
Indult a verseny. Elvágtattak a paripák, agarak, és más gyorslábú állatok a Kopaszhegy felé.
A cica nem sietett. Hosszú történetbe kezdett, amelynek végén ott bandukolt a közmondás: “Lassan járj, tovább érsz!”. Bájos, hízelgő szemeit hol a királynéra, hol pedig a királykisasszonyra meresztette. Azok nagy érdeklődéssel hallgatták, de a király figyelmeztette:
– Indulnod kell, cica, ha egyáltalán célba akarsz érni! A Kopaszhegy háromheti járóföldre van innen…
– Sohase félts engem, mélyen tisztelt királyom! – hajlongott a cica. – Nincs nálam gyorsabban célba érő állat az egész földkerekségen!
– Te tudod… – vont vállat a király.
A királyné és a királykisasszony pedig meghívta a cicát és gazdáját ebédre.
Ebéd közben Cincula elmesélte, miként tett rokoni látogatást Afrikában, az oroszlánok földjén. A történet bővelkedett vidám, meglepő fordulatokban. A királyné és a királykisasszony nagy örömmel hallgatta. Nemcsak a történet tetszett nekik, hanem a selymes szőrű cica is. No, és a királykisasszony érdeklődése nem állt meg a cicánál, mert igencsak vonzónak találta a csinos fiatal lovag, Samuka társaságát is.
Hát Samuka? Ő bizony első látásra úgy beleszeretett a királykisasszonyba, hogy az életét is odaadta volna érte!
Eltelt egy nap, kettő, majd a harmadik is. A cica még el sem indult, amikor a Kopaszhegytől már vissza is érkezett a holtversenyben győztes két állat: egy pompás, nemes vérű paripa meg egy kecses agár. Az agár még egy nyulat is hozott a szájában!
Egybecsengettyűztette a király a palota népét, és ünnepélyesen átadta a megosztott díjat a két győztes állat gazdáinak: fél tucat-fél tucat zacskó aranyat, amit még meg is toldott egy-egy doboz gyémánttal.
Végül sajnálkozón fordult Cincula felé:
– No, te szegény cica, ne bánkódj! Úgysem érhettél volna célba a paripa és az agár, e jeles futóbajnokok előtt!
Cincula a legbájosabb cicamosolyba öltöztette bajszos pofikáját:
– Ó, ebben az egyben tévedsz, sohasem tévedő, bölcs Király! Én előbb célba értem, mint ők, csakhogy az én célom nem a Kopaszhegy volt, hanem valami egészen más!
A király meghökkenten látta, hogy felesége milyen szeretettel veszi ölébe a cicát, és mint simogatja. A cica gazdájára, Samuka lovagra pedig a királykisasszony vetett olyan beszédes pillantást, hogy a király mindent megértett.
Hamarosan eljött a lakodalom ideje is: Samuka elnyerte a kedves és szépséges királykisasszony kezét. Az aranyaknál így sokkal, de sokkal többet, fényesebben ragyogót kapott: boldogságot.
A cicát pedig az egész palotanépség folyton-folyvást kényeztette. Bármiért nyávogott, azonnal teljesítették minden kívánságát.
