Lelkes Miklós: A nyulak és a kék káposzta (mese)

Megjelent: 2020. június 15. Kategória: Hangos mese, Lelkes Miklós, Mese

A mese felolvasva meghallgatható itt:

Három nyuszi barangolt együtt: Makk, Makkmakk, és Makkmakkmakk. Találtak egy kis fej kék káposztát.

Leültek egy dombra, füleltek erre-arra. Az mondta Makk a másik kettőnek:

– Kicsi ez a káposztafej, csak egy harapás jut belőle, ha igazságosan elosztjuk. Így egyikünk sem lakik jól. Azé legyen, aki olyan okos, hogy túl tud járni a róka eszén. Én túl tudok járni…

Itt tartott a dolog, de közben a domb tetején levő fán egy madárka megpillantotta a rókát, és nem tudta befogni a csőrét. Újságolta:

– Rókát látok, csip, csip, csip, ki lesz, akit fülön csíp?

A róka igen mérges lett, mert csak akkor szerette volna a nyúlfogás dicsőségét, amikor a nyuszi már a szájában van. Így is nagyot ugrott, de a három nyuszi háromfelé szaladt.

Egyetlen róka nem képes háromfelé szaladni egyszerre, de balszerencséjére a leggyorsabban szaladó nyuszi, Makkmakkmakk után futott. Jó ideig futott, mégis nyuszi nélkül kellett kilihegnie magát.

A nagy futás után szokott találkozóhelyükön, odvas tölgyfa alatt, találkozott ismét a három nyúl. Azt mondta Makk a társainak:

– Mindhárman túljártunk a róka eszén, mert annak a fejében van az esze, és a feje nem ért el minket. Menjünk vissza a dombhoz, és osszuk el a kék káposztát igazságosan, egyenlően.

Vissza is mentek, de egy káposztafej igazságos elosztásához nem elég az igazság, hanem kell hozzá a káposzta is. Hová lett?

A dombon nem volt, de Makkmakk így szólt:

– A káposzta kerek volt, a kerek dolgok könnyen elgurulnak. Nézzünk szét a domb alján!

A domb alján karóhoz kötött kecske álldogált. Szép szakálla volt, és tiszteletet követelő két szarva.

Makkmakkmakk megkérdezte:

– Tisztelt Kecske Uraság, nem látott Ön egy kis kék káposztafejet gurulni?

– Láttam! – válaszolta a kecske elégedetten. – Megijedt a rókától, hogy az megeszi, pedig a róka nem tesz ilyet, a bundásban benne a káposztás becsületesség. Ám a kék káposzta nagyon félt a rókától, elbújtattam!

– Hová? – kérdezte egyszerre a három nyuszi.

– A legjobb helyre! – közölte a kecske. – A bendőmbe. Ott a róka még akkor sem találná meg, ha szerelmes lenne a káposztába.

Okos volt a három nyuszi, mindent megértett, de néha a megértés szomorúság. Továbbmentek. Az mondta Makk:

– Balszerencsénk volt, de még utolérhet minket a jó szerencse is!

Makkmakk arra gondolt: ami nekik balszerencse volt, az a kecskének jó szerencse – de ez a gondolat nem vigasztalta.

Makkmakkmakk viszont némi vigasztalást talált abban: lám, ő milyen gyors, a róka, annak balszerencséjére, nem érte el, ami neki viszont jó szerencse, és többet ér nem egy fej kék káposztánál, hanem egész káposztásföldnél is!

Hát ennek a három nyuszinak milyen szerencsét ide-oda forgató napja volt aznap!

A bokrok mögül látták: egy ember kézikocsit húz. Hát azon a négykerekűn akkora, de akkora nagy répák voltak, amilyeneket addig még sehol sem láttak!

A kézikocsi nyikorgott a nagy teher miatt, no, az még semmi, de hirtelen egy kő kellemetlenkedni kezdett az egyik kerekének. Felborult a kézikocsi, a sok répa meg mind be az árokba! Zsupsz!

Az ember valószínűleg nem a követ, árkot dicsérte oly cifrán, de a nyuszik nem értették a szavát, mert egyrészt távolabb voltak, másrészt nem értettek embernyelven. Igaz, minden bizonnyal a kocsit húzó ember sem volt a nyuszinyelv tudósa, bár sült nyúllal már többször megismerkedett.

Az ember összeszedte a répát, visszatette a helyére, és tovább húzta a kézikocsit. Amikor eltűnt a láthatáron, a három nyuszi odafutott az árokhoz. A nagy lapulevelek alatt mindegyik talált egy oda elbújt répát. Három répa, három nyuszi – mindez könnyen elosztható igazságosan. Megjött a nyulak jó szerencséje!

A balszerencse viszont a kézikocsit húzó emberé lett?

A kis balszerencse igen, de az sem tartott sokáig, mert az ember a városban eladta a sok répát, ráadásul olyan jó áron, hogy otthon a felesége megdicsérte, kapott jutalmul finom tejfölös bablevest, amiben kolbász is volt, de még a második fogás sem volt akármi, mert túrós palacsinta!

Szabó Kriszti illusztrációja