Lelkes Miklós: Kapaapa Pál kalandja (mese)

Megjelent: 2020. augusztus 13. Kategória: Hangos mese, Lelkes Miklós, Mese

A mese meghallgatható itt:

Kapaapa Pál csinos, okos legény volt, de szegény, mint az olyan templom egere, ahol a falu is igen távol van a gazdagságtól. Alkalmi munkákból megélt valahogyan, de rossz idők jöttek, miközben jó időkre lett volna szükség. No, ez a Pál végül elhatározta, hogy más vidékre megy munkát keresni. Így okoskodott:

– Kis világ, nagyvilág, jobb helyre vihet a láb!

Még aznap messzire vitte Pált a két lába, de csak egy vadalmafa alá. Ott kénytelen volt leheveredni, mert igen elfáradt. Ember nem volt a láthatáron, de lett, mert megjelent egy igen érdekes fickó.

Fél szakálla veres volt, fél szakálla zöld, haja is ekképpen színesedett. Ruhája viszont nagyon finom szövetből készült, és kezében ezüstgomba fejű sétapálcát tartott. Miért tartotta, ki tudja, hiszen oly könnyedén járt, időnként ugrándozott, mint a csikó a tavaszi réten!

Köszönt ez az ember Pálnak, bemutatkozott: Encsembencsem Benedek a neve. Beszélgetés közben megtudta: Pál munkát keres. No, erre ráverselt Pálra:

Bíró, báró fúrós furaságát!
Nem tátja Ön majd nagyra a száját?
Nem kerekít majd túl kövér szemet,
ha meglát macskán kék kisegeret?
Nem játszik-e olyan ökröt: tinót,
kiből az észhiány búsan kilóg?
Ha nem, hát szolgámmá felfogadom,
de megbecsülje ám magát, nagyon!

Megörült Pál a dolognak, bár egyelőre óvatosan, hiszen ki tudja micsoda gazdája lesz ez a Benedek? Lehet, hogy nem is ép eszű ez a kétféle színű szakállas…

Együtt mentek tovább. Elől Benedek, Pál utána. Egy patak mellett így szólt Benedek:

– Megéheztünk. Nyisd ki te is a szád, most megengedem!

Kinyitotta a száját Pál, így tett a gazdája is. Hát mindkét szájba berepült egy-egy sült galamb. Most már sejtette Pál, hogy gazdája varázsló.

Kérdezte tőle Benedek:

– Nem csodálkozol?!

– A repülő sült galambokon nem, de azért jobb a libapecsenye, tányérban, főleg, ha elegendő. Kicsi a galamb melle! – válaszolta Pál.

Benedek helyeslően bólogatott:

– Igaz, igaz. No, menjünk tovább, ha bírja a láb.

Tölgyfáról törpe hölgy ugrott elébük. Benedek már jól ismerte, bemutatta:

– Ő nem más, mint Óriás! Nem csodálkozol ezen sem?

– Miért csodálkoznék, gazdám?! – tette fel a kérdést Pál. – Egy törpe is lehet óriás. Annak a hangyának, akire ez a hölgy rátapos, ugyanolyan óriás, mint egy óriási óriás, ugyanúgy ellaposítja!

Erre Benedek megint csak bólogatott. Mentek tovább, elöl Benedek, utána Pál, utána meg Óriás Katalin, mert kiderült: Kati a keresztneve.

Később egy macskával találkoztak. Fekete volt a cica, fehér álarcban, rajta díszes nyereg, a nyeregben, arany koronával a fejecskéjén, rátarti, kék szőrű egér. Kérdezte Benedek Páltól:

– Ezen sem ámulsz el, szolgám?!

Pál a vállát vonogatta:

– Miért ámuldoznék, gazdám? Ha az egéren lovagolna a cica, az nagyobb csoda volna, de még azt sem bámulnám meg, hiszen úgy szól az egyezségünk, hogy nem ámuldozhatom! Ki mit fogadott, úgy hajtsa a fogatot!

Mentek tovább, elől Benedek, utána Pál, még utána a törpe hölgy, őt pedig a koronás egér követte a cicalovon.

Sokáig-sokáig mentek így.

Benedek egyszer csak megszólalt:

– Kardvirágos Éva Boszorkány Manci foglya. Jövőbe látok! Feleségül veszem Évát, aki belém szeretett, Mancit pedig megkötözöm!

Minderre Pál semmit sem szólt, a törpe hölgy egy-kettőt hümmögött, a cica háromszor nyávogott valamit, a koronás egér pedig ötször is kétkedően rácincinezett.

Hét hét mind hetet kölykezett, ami kis idő az örökkévalósághoz képest, de a Boszorkány Manci kastélya felé menetelőknek már unalmasan sok volt. Ám végre ott álltak Manci kastélya előtt!

Fenséges kastély volt, csak kissé túl nagy. Gondoljuk el! Hétszázhetvenhét torony, ugyanannyi szoba.. Igaz, hetvenhét szolga is segített rendben tartani a túlméretezett lakóépületet.

A kastély előtti rózsakertben Kardvirágos Éva öntözte a rózsákat. Csodaszép leány volt, rögtön megdobogtatta Pál szívét.

Boszorkány Manci is megjelent, akit Pál csúfnak gondolt – addig. Ám Manci egy paraszthajszállal még Évánál is szebb volt – bár feltehetjük a kérdést: mit ér egy paraszthajszál különbség? Persze, ha a hajszál a levesben van… hát az kellemetlen!

A továbbiakban sok minden kiderült – de még idejében! Encsembencsem Benedek nagy varázsló volt, de a jövőt, és némileg a jelent illetően is, eléggé rövidlátó.

Először is: Kardvirágos Éva nem volt fogoly, hanem Boszorkány Manci barátnője, önként ment annak kastélyába, vendégként.

Másodszor: Boszorkány Manci csak félig volt boszorkány, mert tündériskolába járt, ahol ugyan nem tűnt ki jó jegyeivel, de nem is bukott meg.

Harmadszor: Benedek nem kötözte meg Mancit, hanem Manci hódította meg Benedek szívét, így Manci Benedek felesége lett, de Éva sem maradt pártában, mert ő meg Pál szívével tette ugyanezt.

Végül: Óriás Katalin törpelányt feleségül vette egy kedves törpelegény, előbbiből így lett, a házassági levél tanúsága szerint, Törpe Alajosné, született Óriás Katalin. Katalin és Alajos gyermekei törpeként igen nagyra nőttek, törpe voltukhoz képest valóságos óriásokká.

Így hát minden szív a helyére került. Bárcsak kis világban, nagyvilágban is így elrendeződnének a dolgok!

Váczi B. Nikoletta illusztrációja