Lelkes Miklós: Kell-e a segítség? (mese)
Fényszeműcske, a pici manókislány a patakban játszott egy gyerek-pontyocskával.
Mit játszottak…? Motorcsónakost! A manókislány belekapaszkodott a hal farkába, az pedig húzta őt a vízben. Időnként persze a manókislány a felszínre jött levegőt venni. A hal is feljött, de ő a vízfelszínre hullott rovarnépség eszegetése miatt.
– Gyere a karjaimba, pontyocska! Segítek, hogy ne mindig csak a patakot láthasd! Tudom, neked nincs lábad, de elviszlek sétálni az erdőbe a hátamon vagy a karjaimban! – ajánlkozott Fényszeműcske.
Az előbb még játékos pontyocska ijedten csapott egyet a farkával és elmenekült.
– No, ennek nem kell az én segítségem! – szontyolodott el a manólány. Kiúszott a vízből, és a tisztás felé igyekezett. A harmatos fűben Csigabiga Tónival találkozott. Fényszeműcske gondolt egyet és így szólt:
– Szegény csiga! Miért kell mindig a házadon hordani a házad? Talán beleszorult a tested? Gyere, kiszabadítlak! Letesszük a házad annál a bokornál, és együtt megyünk szamócát szedni!
– Talán csúfolódsz velem?! – sértődött meg a csiga, és gyorsan bebújt a házába.
Fényszeműcske lógatni kezdte az orrát. Így tűnődött:
– Vajon miért nem akarja a csiga, hogy segítsek neki?! Hát senkinek sem kell az én segítségem?
A galagonyabokron fészket pillantott meg. Feketerigó asszonyság ült benne, a tojásain. Fényszeműcske őt is megszánta. Szegény rigó, naphosszat csak ül-ül a fészkén. Felkiabált neki:
– Te rigó! Én segítek rajtad! Egy darabig elüldögélek helyetted a tojásaidon. Nyugodtan rám bízhatod a fészked!
– Sajnos, nem fogadhatom el a segítséged! – mondta a feketerigó. A költés az én feladatom. Nagy felelősség ez!
Most már ugyancsak búnak eresztette a fejét Fényszeműcske. A tisztáson Manómuki úrral, a könyvbogarászó manóval találkozott, neki panaszolta el búját-baját.
Manómuki úr nevetett:
– A hal csak a vízben tud lélegezni a kopoltyújával, a szárazon egy idő után megfullad. A házas csiga – mert vannak ház nélküli csigák is: a meztelen csigák – a háza nélkül elpusztul. A tojásain ülő madár pedig joggal fél attól, hogy te nem tudod majd eléggé melegen tartani a tojásait, hiszen nincsen jó meleg tollruhád. Esetleg össze is törheted azokat… Okosan kell segíteni, különben a segítség nem segítség, hanem baj okozója!
Ezen nagyon elgondolkozott Fényszeműcske, amíg tovább baktatott. Hirtelen egy kisnyusziba botlott. A nyuszi bal lábán hurok feszült. Nem tudott tovább menni.
– Segítség! Segíts rajtam! Egy csúnya nyuszifogó ember tőrbe csalt! Most itt vergődöm a csapdában! – siránkozott a nyuszi.
– Te tényleg az én segítségem kéred?! – örült meg Fenyszeműcske. Nem tréfálsz?!
– Nincs tréfálni való kedvem… Itt ne hagyj! – hebegte ijedten a nyúl.
Fényszeműcske egy pillanat alatt kiszabadította a nyuszi lábát a hurokból.
A hálás nyúl felültette a manólánykát a hátára, és nyargalt vele nagy vidáman erdőn át, dombon át, réten át. A manóleány közben énekelt széles jókedvében.
A szitakötők meglepetten zümmögték egymásnak:
– Nézd csak, hogy összebarátkozott Nyuszinyuszfül azzal a manókislánnyal! A hátán lovagoltatja!
© Gulyás Gabriella illusztrációja
Értékeld az illusztrációt: 
(11 értékelés, átlag: 4,55 out of 5)