Lelkes Miklós: Okos macska gazdit tanít (mese)

Megjelent: 2020. augusztus 9. Kategória: Hangos mese, Lelkes Miklós, Mese

A mese meghallgatható itt:

Héttornyos Tivadarnak, előkelő hangzású neve ellenére, nem volt héttornyú kastélya, csak egy négyszobás háza. Hát az sem kevés, ha valaki, mint Tivadar, legényként él, szintén legény cicájával, Dalokatdoromboló Benedek kandúrral.

Csinos legény volt Tivadar, szorgalmas, ügyes, de kicsit mafla, amikor a lányokkal találkozott. Kedvesen az, de ilyenkor nehezen találta meg a szót, egyik lábáról a másikra állt, irult-pirult. A lányoknak egyébként tetszett Tivadar, de szerettek volna csevegni vele erről-arról, mert a lányok imádják a történeteket, kalandokat. Hát, mi tagadás, Tivadar nem volt valami beszédes.

Dalokatdoromboló Benedek, a cica szintén délceg volt, ügyes, a cicalányoknak való udvarlásban szorgalmas is, és a cicalányok rajongtak érte, mert, ahol Benedek megjelent, onnan az unalom menekült, a nyávogó muri viszont odaszaladt. No és milyen gyönyörű dalokat költött ez a szép bundásan vitéz Benedek! Egyik, félig doromboló, félig nyávogó dalát a tudós Karamancsik Cereberembuk le is fordította embernyelvre, ebből idézem:

Do-do-dor-doromb, ki is vagyok én?
Nyá-nyá-nyányányá, hős hajóslegény!
Do-do-dor-doromb, dombnál kikötök!
Szá-szá-szárnyasok, belém költöztök?
Nyá-nyá-szárnyasok, e szív mire vár?
Nyá-nyá-nyáron is jól jön az a máj!
Do-do-dor-doromb, horgonyt kivetek:
nyiszcinc-nyaszacinc, ide, egerek!

Héttornyos Tivadar nagyon szerette cicáját, Benedeket, és ez a szép érzés kölcsönös volt. Ám Tivadar néha elfelejtett ezt-azt adni a cicának, amikor ő maga bizonyos dolgokat a kamrából kipakolt, és magába bepakolt. A férfiak, ha emberek, ilyen feledékenyek, de erről le lehet szoktatni őket. Benedek legalábbis így gondolta, és úgy döntött: leszoktatja gazdiját a feledékenységről. Megtanítja, no, nem kesztyűbe dudálni, ilyet egy szerető cica nem tesz, csak arra: akinek cicája van, az előbb mindig a cicájára gondoljon, és csak utána saját magára!

Benedek cica a tettek embere, azaz macskája volt. Máris elkezdte a tanítást, a közeli tavacskánál. Ott egy nagy csónak volt a tavon, Tivadaré. A cica beleugrott.

– Csónakázni akarsz, cicuskám? – kérdezte tőle Tivadar. Ő is beugrott a csónakba, a cica azonban ekkor kiugrott. Ezt a mutatványt megismételték. Három hal úszott el, közel a parthoz. Benedek buzgón mutogatott mancsával a halakra.

Tivadar hirtelen megértette a cica szándékát. A homlokára csapott:

– Nem kedveled a vizet, csak a vízben lubickoló halakat szeretnéd? Jól van, cicus, kivetem a hálót, fogok neked halakat!

A cica boldogan rányávogott.

Lett hal, örült a cica.

A mondás úgy tartja: több nap, mint kolbász. Ezt Benedek cica is tudta, de úgy vélte: tenni kell azért, hogy inkább több kolbász legyen, mint ahány nap.

Másnap a falon levő puskára mutogatott Tivadarnak, utána meg az ajtóra.

Hát hogy milyen gyorsan tanult ez a Tivadar!

Fogta a puskát, a cicát kinevezte vadászkutyának, és máris ott voltak az erdőszélen, a bozótosnál.

A cica nyávogott. Ezt a hangot a fácánok nem szerették, felrepültek. Tivadar lőtt. Egy fácán lehullott, a tüskés bokrok alá.

– Hozd ki, derék vadászkutyusom! – mondta a cicának Tivadar.

A bokor alatt azonban Benedek hirtelen felmondta a vadászkutyaságot, azzal az átlátszó indokkal, hogy ő nem kutya. A lelőtt fácánt megette. Benedeknek lőni kellett egy másik fácánt is, a rétnél, azt otthon megsütötte saját magának, de a cica még annak is elkunyerálta a felét.

A háztetőn a szomszéd cicakisasszony, Gyönyörűenbarna Borbála, azt nyávogta Benedeknek:

– Kandúrember jó gazdaembernek, de gazdasszonynak nem. Az én gazdám, Mártásos Piroska, leány még, és éppen a te gazdádhoz, Tivadarhoz illő. Engem imád, főzni-sütni szeret, emberszemmel gyönyörű, szépségesen tud nézni rám, és, amikor hozzádörgölődzöm, mindig kapok tőle valami finomat. Ez a Tivadar nehéz eset, fogjunk össze! Én leszek a tanító nénije, te meg a tanító bácsija.

Amikor Tivadar és Piroska az utcán, félig-meddig véletlenül találkozott, mindkét cica hozzádörgölődzött Piroska szoknyájához is, Tivadar csizmájához is. Ebből még nem lett mindjárt házasság, mert ahhoz idő kell, és több tanító dörgölődzés. Ám az idő meghozta a csókokat, leánykérést, a két ház egy üvegfolyosóval összeköttetést teremtett egymás között, és Tivadarból férj lett, Piroska feleség. Egyikük sem bánta meg, a cicák különösen nem, mert Piroska, mint gazdasszony, jobban megtanulta a cicanyelvet, mint Tivadar – de azért Tivadar sem kapott cicák iránti magaviseletből elégségest.

A többi már jött magától: gyerekek, kerekek, mozog-e a ház? Lehet. Kiscicák, nagycicák, hová viszed a cicát? Bölcs lett az, jóval előbb – nem kívánja a bölcsőt!

Végül mindenki boldog volt és cicaszerető – kivéve az egereket. Utóbbiak elköltöztek, és nem hagyták ott új lakcímüket. Úgy látszik, hogy a cicákat még látogatóként sem kívánták.

© Szpin Erika illusztrációja
Facebook | Web