Lengyel Piroska Noémi: Indián nyár (mese)
Szeptember vége van, reggelente hűvös, párás az idő. Nyirkos, kellemetlen ködöt lehel a kiskert. Fázom. Nyáron, mikor szinte szédülök a melegben, jó lenne letenni magam mellé ünnepi, zöld palástomat. Most szeretném magamon tartani, beleburkolózni, hogy ne dideregjek, de nincs választás. Furcsa az élet…
Mégis, miért szeretem én, a Diófa annyira az ősz első hónapját? Ez az én időm. Ekkorra megérnek ágaimon a terméseim. Kipattannak a fakopáncsok, a szabálytalanul felrepedezett zöldes-barna burok alól kikukucskálnak csonthéjas gyümölcseim. A vékony rostok még egy-két napig nem engedik el a kisszobába bújt lakókat, de amint elszárad a kocsány, többségük lehull a földre.
Jön a Kiskisasszony’ fonott kosarával, és begyűjti a diót. Boldogan számolgatja, mennyi fér egyszerre a karos kosárkába. Közben vidáman mesél a kiskutyának, aki szintén imádja a diót. A játékos foxikölyök egyet-egyet el is lop gyorsan, míg a kis gazdi nem figyel rá.
– Milyen jó hozzánk a kertünk legszebb fája. Mennyi jósággal ajándékoz meg minket. Nyáron hűs árnyéka alatt beszélgetünk, ebédelünk, pihenünk. Télen, mikor az igazak álmát alussza, mi a legfinomabb karácsonyi bejglit sütjük terméséből. Nagymama mindig azt mondta, hogy az ember legjobb barátja a Diófa – fecsegi incselkedve a kutyusnak.
Még alig értek meg kis terméseim, fáradt, fodros barnára festett leveleim lassan, bágyadtan búcsúznak a nyártól.
A Gólya már augusztus végén elkelepelte mindenkinek a kéményen, hogy csapatokba verődve várják a rajtot. A gólyajárat indul hosszú, több ezer kilométeres útjára. A mi kedves gólyáink ünnepelni jönnek március 15-én, és ünnepelve búcsúznak augusztus 20-án.
A kis Villásfarkúak sordíszt alkotnak a villanydróton a ház előtt, mielőtt megkezdik nagy zarándoklatukat. Ők nem sietnek annyira, mint a gólyák. Ha szép hosszú az ősz, még szeptember elején is be-betéved néhány ráérősebb párocska az öreg Körtefa ágaira csemegézni.
A délutáni uzsonnára szélcsendes, napsütéses a kert. Nyoma sincs a reggeli szomorúságnak. Mindannyian boldogan fürdünk a kissé már megfáradt, de gyengéden csiklandozó, vényasszonyokat is kicsalogató napfényben. Még egy-két kába pillangó is berepül a temetővirágok szirmaira, kortyolgatnak édes nektárjukból. Megrészegülve a Kis farontó lepke sietve lerakja petéit, hernyói berágják magukat az öreg Almafa korhadásnak indult törzsébe. Nem gondolják, hogy érkezik a Harkály…
A Nagy fakopáncs-pár végigjárja kertünk öregecske fáit. Míg a tojó kedvencét, a vénséges Szilvafát gyógyítgatja a hajnali órákon, addig párja, Harkály úr az én ágaimon dobolja el az ébresztőt. Ők nem készülnek a szürke kertet elhagyni a vényasszonyok nyara után sem. Itt mindig biztos a terített asztal, azonban téli időben vegetáriánus étrendre váltanak. Ha mást nem találnak, az óriási fenyőfáink tobozát lopják el, a fenyőpikkelyek alól, az apró magokkal is beérik.
De ne szaladjunk ennyire előre, még csak szeptember van a mi szép kis kertünkben. Alma mama ikertestvére, Jonatán oly boldognak látszik. Piros, nagy gömbdíszei még az ágak hegyén mosolyogva kínálják magukat. A Homoktövis apró, tűzszínű bogyótermése nemcsak szemet gyönyörködtető, de egy kisebb Meggyvágó család tagjait évek óta megörvendezteti hűvösebb napokon. A sárga, illatos körték mind megértek. A nyár édességét magukba rejtve kuksolnak már a pincében, hogy télen gondoskodjanak a háziak vitaminpótlásáról.
Mogyoró unokatestvérem ruhája is elszakadozott, de fodros miniszoknyába öltözött termései ekkorra érnek meg. Ők is csendesen elbúcsúznak az ölelő karoktól, a nedves földön várakoznak, hogy a Kisasszonyka ideérjen kosarával.
Szép hónap a szeptember, termésbetakarító, ezer színt varázsló. Őszanyó ecsetjével a zöld lombokat sárgára, barnára, vörösre, bíborra, lilára festi és egy fagyos reggelen a leveleket különleges mintázatú szőnyeggé szőve teríti rá a kertre.
A mi kiskertünk ősszel is nagyon szép. Jól látszik, hogy a Gazdasszony mennyire szereti a kertet, a természetet. Vigyáz a környezet épségére. A lehullott leveleket, elszáradt gyomokat tavasztól őszig a komposztálóba hordja, tél végén ezzel táplálja a fákat, bokrokat, virágágyakat. A virágoskertben olyan ügyesen ülteti össze az egynyári növényeket, amelyek segítik a növekedést, fejlődést. Távol tartják a kerttől a kártevőket, védik egymást. Jó kis közösség vagyunk.
Boldog vagyok, hogy ebben a kertben van az otthonom.
© Takács Tímea illusztrációja