Péter Tímea: Fülöpke az óvodában – az örök barátság (mese)
Fülöpke óvodába jár, mint minden ötéves. Reggelente felöltözik, megeszi a reggelijét, alaposan fogat mos, és indul is Erzsike nénihez és Gabi nénihez a Szivárvány óvodába. Itt aztán boldogan várja, hogy megérkezzenek kedves kis cimborái.
Tízórai előtt a fiúk többnyire a kisautókkal játszanak, a lányok egy csoportja a babakonyhában sürgölődik. Fülöpke pedig egyre gyakrabban pillantgat az ajtó felé.
– Már mindenki itt van! Csak ő nincs – gondolja magában nyugtalankodva.
Aztán végre megjelenik az ajtóban Matyi.
Matyiról tudni kell, hogy ő tökéletes ÖRÖK ÉS IGAZ BARÁT, mert nem szeret focizni, nem szereti a hangos, rohangálós játékokat, nem szeret verekedni, lökdösődni. Nem szeret nyilvánosan verset mondani, és nem szeret csúfolódni sem. Viszont Fülöpkéhez hasonlóan órákon át képes gyíkra, pókra, szöcskére és mindenféle bogárra vadászni anélkül, hogy fújogna vagy rémüldözne, mint sok más nyápic óvodás. Matyival óriási, felhőket karcoló homokvárakat is lehet építeni, miközben olyan izgalmas dolgokról esik szó, mint a piramisok, a bálnavadászat vagy nem létező emberevő gyíkok.
A két fiú barátságánál tökéletesebb „igaz barátságot” elképzelni sem lehet. Egyik reggel azonban Matyi komor arccal lépett be a csoportszobába.
– Elköltözünk! Ma jöttem utoljára óvodába! – mondta.
Mindketten nagyon szomorúak lettek. Üldögéltek a kisautók között, nem játszottak, de nem is beszélgettek. Az egész napjuk ilyen bánatosan telt. A délután még ennél is rosszabb volt. Folyton a csoportszoba ajtaját figyelték.
– Matyikám! Búcsúzz el szépen! Mennünk kell! – mondta Matyi anyukája, mikor uzsonna után megérkezett. Kedvesen megsimogatta mindkét kisfiú arcát.
– Szia! – szólt először Matyi bátortalanul.
Fülöpke csak állt barátjával szemben, és egy hang sem jött ki a száján. Bepárásodott szemüvegén keresztül az óvoda padlóját nézte.
Matyi szipogva a zsebébe nyúlt, előhúzott onnan valamit, és a barátjának nyújtotta.
– Tessék! Legyen a tiéd! – mondta.
Tenyerén egy pici, műanyag bálna pihent. Fülöpke elvette az apró játékot.
– Köszönöm! – mondta anélkül, hogy barátjára nézett volna, majd hirtelen hátat fordított, és leült Erzsike néni mellé.
Fülöpkét napokig nem lehetett megvigasztalni. Reggelente nem szívesen indult az óvodába. Turkálta a reggelit. Nem volt kedve felhúzni a zokniját. Nem találta a cipőjét, aztán a kedvenc sapkája tűnt el szőrén-szálán. Máskor meg a hasa fájt, vagy a feje, vagy éppen mindkettő egyszerre. Mikor végre elindultak, eszébe jutott, hogy otthon maradt Samu, a jó öreg alvóskukac, és vissza akart fordulni. Ilyenkor hiába bíztatta kedvesen az apukája:
– Fel a fejjel, Fülesem! Meglátod, milyen jót játszotok majd az óvodában!
Nem használt ez semmit! Fülöpke sírdogálva érkezett meg az óvodába, és ez a rosszkedv napközben is elkísérte. Hívták őt a többiek játszani, de hajthatatlan volt. Naphosszat csak üldögélt Erzsike néni mellett, a szája szélét rágcsálta, és szorongatta kezében a Matyitól kapott kisbálnát. Az udvaron is csak ácsorgott vagy ücsörgött az óvónénik mellett.
– Ejnye na, Fülikém! Szaladj játszani! Nézd csak, mennyi szép új homokozójátékot kaptunk! – próbálta jobb kedvre deríteni Gabi néni.
De ő soha többet nem akart homokvárat építeni.
Egyik reggel aztán ismeretlen kisfiú ült Erzsike néni mellett a csoportszobában.
– Ő itt Lien! Mától a mi csoportunkba fog járni. Lien Kínában született – mutatta be a kisfiút az óvónéni.
Fülöpke bátortalanul leste szemüvege mögül Lient. Kiderült, hogy Lien szépen beszél magyarul, mindenkinek illedelmesen köszönt, és válaszolt is, ha kérdezték.
Az udvaron Gabi néni unszolására mindketten letelepedtek a homokozóba, és kipróbálták az új játékokat. Nem merték megszólítani egymást, de elismerően pillantgattak egymás homokvára felé. A sorakozónál is egymás mellé keveredtek, és egymás kezét fogva indultak ebédelni. Alig értek azonban be a csoportszobába, Fülöpke felkiáltott.
– Erzsike néni! Elveszett! Itt volt a zsebemben, de elveszett! – zokogta.
– Fülikém! Mi veszett el? Biztosan megtaláljuk! – nyugtatgatta Erzsike néni.
– Elveszett a bálnám! – hangzott a kétségbeesett válasz, és Fülöpke csak sírt, szipogott, hüppögött egész délután, mert a bálna nem került elő estig sem.
Másnap reggel a készülődés a szokottnál is nehezebben ment. Nem kellett a reggeli, aztán a nadrág volt szűk, a póló pedig „szúrós”. A cipőt egy éjszaka alatt hirtelen kinőtte.
– Kicsi! Nem bírom ki benne egész nap! – nyafogott Fülöpke.
Az anyukája megsajnálta, és az ölébe vette.
– Figyelj most rám, pici Füles! – szólt hozzá kedves, komoly hangon. – Matyi örökre a barátod maradhat, ha akarod. Hétvégenként olykor meglátogathatjuk őket, vagy elhívhatod őt vendégségbe. De lesznek majd más barátaid is, akiket ugyanennyire szeretsz majd. Igaz barátból több is lehet egyszerre… Tudtad?
Fülöpke pityeregve csóválta a fejét, aztán megölelte az anyukáját. Amikor késő délelőtt végre megérkeztek az óvodába, a gyerekek már az udvaron játszottak. A lányok hintáztak, a fiúk fociztak. Lien a homokózót ásta fel olyan lendülettel, hogy észre sem vette Fülöpkét, aki lekuporodott a padra Erzsike néni mellé, és az óvó néni kisujját szorongatva nézelődött.
Nemsokára Lien rohant oda hozzájuk.
– Én megtaláltam! – kiáltotta mosolyogva, és Fülöpke felé nyújtotta tenyerét, amelyen a homokozóból kiásott, koszos műanyag bálna hevert. – Tudtam, hogy itt lesz, felástam az egészet! Tessék! – mondta Lien büszkén.
Fülöpke arcán hetek óta nem látott széles mosoly terült el.
– Köszönöm! – mondta, és tisztogatni kezdte a megkerült kincset.
– Gyere, játsszunk! – kérte Lien, és már szaladtak is a homokozó felé.
Miközben hatalmas várakat és alagutakat építettek, Fülöpke mesélt Liennek Matyiról. Lien pedig mesélt a Kínában élő nagymamájáról, a sárkányokról, és arról, hogy ők otthon pálcikával esznek. Mire eljött az ebédidő, a két fiú egymás kezét fogva vonult fel a csoportszobához.
– Leszel a barátom? – kérdezte Fülöpke, miközben a benti cipőjüket cibálták a lábukra.
– Igen! Leszek! – mondta komolyan Lien.
Fülöpke pedig már szaladt is, hogy elújságolja Erzsike néninek a jó hírt:
– Erzsike néni! Képzeld! Nekem már két igaz barátom is van!
© Izsák Emese illusztrációja
