Rumy Ágnes: Galus és Galuska (mese)

Megjelent: 2019. április 19. Kategória: Mese, Rumy Ágnes

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöldborsóleves. Ez a zöldborsóleves módfelett takaros volt, hét határban nem akadt párja! Csak úgy csillogott egyenes, zöldessárga felülete, apró zsírcseppek gyöngyöztek rajta, felszínén huncutul kandikált ki egy-két petrezselyem. Művészien gőzölgött, időnként finoman, kecsesen hullámzott. Belül formás, letisztult, gazdag és ínycsiklandó volt! Telis tele zöldborsóval, még több petrezselyemszárral és nokedlivel. Más néven: galuskával. No, hát itt kezdődik a mi történetünk!

Élt ugyanis ebben a világszépe levesben egy kis termetű, kissé soványka, mondhatnánk már-már csenevész, de annál méltóságteljesebb, omlósabb, sok tojást tartalmazó – márpedig ez nagy szó egy nokedli esetében, nemhogy egy galuskánál! – galuska. Úgy hívták (nemes egyszerűséggel): Galus. Ahogyan már rájöhettetek, Galus egy igen jóravaló úrfi volt.

No, történt egyszer, hogy ez az omlós úrfi éppen a borsólevesben körözött. Minden reggel lejárta tiszteletköreit – egyfajta napindító testmozgásképpen, valamint, hogy az úszótudományát szinten tartsa, illetve így alkalma nyílt távolabb élő rokonaival is találkozni, szót váltani, köszönteni őket.

Ezen a szép napos reggelen is, melyről most történetem szól, épp ez esett meg. Galus felpattant a vízre, és szép komótosan elindult. Magabiztos karcsapásokkal, nyugodt lábtempókkal haladt előre a levesben, s közben szembejövő barátainak vidáman integetett.

– Hogy tetszik lenni, Galus-papa? – elegyedett szóba a rangidős nokedlivel, aki bizony még az előző leves-öltőből származott, és már sokadik napját taposta.

– Hát, öregecskén, de szépecskén – válaszolta mosolyogva a papa.

Galus vidáman tovább úszott. Kiterjedt rokonságának minden tagjához volt egy-egy kedves mondata. Még az itt vendégeskedő francia, s olasz unokatestvérekkel is szót értett.

– Bon jour, Galusieux! Ciao, Galusinia! – köszöntötte őket minden reggel, mely magyarul annyit tesz: Jó reggelt! Szervusz!

Szokásos napindító körének már éppen a végénél járt, amikor hirtelen valami nagyon szépen akadt meg a szeme. Illetve a füle. Egy gyöngyöző kacajt hallott. Tudjátok, olyan igazi tojásosan, buborékosan feltörő nevetés volt, ami csak egy galuska szájából érkezhet.

Meg is állt azon nyomban Galus úrfi. Még soha nem hallott ilyet azelőtt! Vajon honnan jöhetett? Körülnézett. Kutatott, kutatott tekintetével, s hirtelen, két puhára főtt borsószem között meglelte a kacaj tulajdonosát. S ej, ha meglelte, már a tekintetét sem tudta többet levenni róla! Mert bizony egy igazán takaros, nagytermetű, kissé kövérke, mondhatnánk jó húsban lévő, de továbbra is gyönyörű, tiszteletre méltó, kemény vágású, sok lisztből gyúrt – márpedig ez nagy szó egy galuska esetében, hát még egy nokedlinél! – nokedlihölgy állt előtte. Ezt a hölgyet úgy hívták: Galuska.

Ez a Galuska csak kacagott, kacagott. S Galus nem győzte csodálni. Hát ő ilyen gyönyörűt még nem hallott! Egy idő után oda is merészkedett hozzá.

– Meg ne haragudjon a kisasszony – szólította meg –, de az ön kacaja csodaszép! Teljesen elbűvölt vele. Meg szabad kérdeznem a nevét? – érdeklődött kis félmosollyal feltekintve Galuskára Galus.

– Ó, hát hogyne… – irult-pirult Galuska, és zavarában erre-arra forgolódott, kissé árnyékot is vetve Galusra. – Galuskának hívnak.

– Galuska, Galuska… – ízlelgette a számára gyönyörű, tiszteletre méltó szót Galus. – Igazán kedves neve van. S az alakja, olyan, mint egy sok liszttel készült, gondosan megformált, áramvonalas műremek. Ön nemcsak a nevetésére lehet büszke, hanem egész lenyűgöző nokedli-valójára.

Csak ámuldozott Galus. Érezte, szerelem ez elő látásra! Nem volt ezzel másképpen a nagyméretű, ámbár igen bájos Galuska sem. Lisztes-tojásos szíve még soha nem vert ilyen hevesen. Már-már attól félt, kiugrik a helyéről a sok váratlanul érkezett páratlan bóktól.

A kicsi, noha méltóságteljes Galus aztán addig-addig fűzte a nála jóval nagyobb, tiszteletre méltó Galuskát, míg végül a nokedli-hölgy még a lánykérési ajánlatára is ott helyben, két sárgarépa-karika átfőtt színe előtt igent mondott. Nem kellett kétszer kérdezni, a fiatalok mindketten érezték, hogy elérte őket szívük fortyogó végzete a jóképű borsólevesben. Jegyességüket egy-egy szépen összetákolt, derekuk köré tekerhető, illatos petrezselyemlevél-karikával meg is pecsételték.

Azóta együtt járják reggelente – a töpszli Galus és a termetes, kiterjedt Galuska – a tiszteletköröket. Előkelően, mosolyogva integetnek mindenkinek. Boldogan, tojásban-lisztben gazdagon tengetik napjaikat, így együttecskén. Ha akarsz, egy takaros borsólevesben te is találkozhatsz velük!

© Szpin Erika illusztrációja
Facebook | Web