Rumy Ágnes: Pótkerék Peti kalandja (mese)

Megjelent: 2020. június 26. Kategória: Hangos mese, Mese, Rumy Ágnes

A mese felolvasva meghallgatható itt:

Élt egyszer egy kis fekete pótkerék, akit úgy hívtak: Pótkerék Peti. Ez a kis pótkerék egy lapos hátuljú, kicsi autó csomagtartójában lakott. Már születésétől kezdve itt volt a lakhelye, az autó meghajtásában még sosem vett részt. A gyárban, ahol született, rögtön berakták a sötét csomagtartóba, így képzeljétek, nem gurult még úton sem soha!

Az volt a feladata a csomagtartóban, hogy figyeljen, és ha valamelyik kerék társa megsérülne, például kilyukadna, beugorjon a helyére. Pótkerék Peti szerette társait és figyelt rájuk, mindamellett nagy vágya volt, hogy egyszer ő is kigurulhasson. Szeretett volna kalandozni, világot látni!

Erre sajnos a sötét csomagtartóban nem sok esélye volt. Bár ő maga is sötét színű volt, mégis zavarta, hogy alig lehetett látni valamit, olyan volt, mintha mindig éjszaka lett volna. Habár igen sokfelé gurult a kicsi autó, ő mindezekből az utazásokból nem sokat látott.

Mindamellett magányos is volt az élete egyedül a csomagtartóban. Ugyan voltak más családból származó szomszédai, például a szerszámkészlet és a mentőláda, vagy néhanapján a hűtőtáska, illetve a gurulós bőrönd, velük mégsem találta igazán a közös hangot. A szerszámkészlet nagyon kreatív alkat volt, mindig a csavarokról, kulcsokról, alkatrészekről beszélt. A mentőláda nagyon segítőkész személyiség volt, mégis általában a sebesülésekről, ájulásról, kötözésről társalgott. A hűtőtáska igen jókedéllyel volt megáldva! Finomabbnál finomabb ételek, italok kerültek említésre általa, mint például a marhahúsos szendvics, a tavaszi saláta, vagy a bodzás limonádé. A bőrönd volt a legizgalmasabb beszélgetőpartner. Óceánról, hegyekről, erdei utakról, külföldi városokról, szállodákról mesélt. Több nyelven is jól tájékozódott.

Jánossy Zsófi illusztrációja

Pótkerék Peti valahogy mégsem érezte otthon magát társai között. Ő is szeretett volna másoknak segíteni, alkotni, világot látni és új dolgokat kipróbálni, de legjobban egy család hiányzott neki.

Csak várt és várt a csomagtartóban, miközben teltek-múltak a napok. Míg nem, az egyik nap már olyan magányosnak érezte magát, hogy úgy döntött, nem várakozik tovább a sötétben, hanem a saját kezébe veszi a sorsát! Útnak indul szerencsét próbálni. Mikor az autó gazdája felnyitotta reggel a csomagtartót, óvatosan ki is gurult! Ahogy lepattant a földre hirtelen nagyon szabadnak érezte magát! Ott gurult egyedül az úton, talpa alatt simogatta az aszfalt melegsége, hihetetlen érzés volt! Közben sütötte hátát a nap és hallotta a madarak énekét is. Látta az utcán bicikliző embereket, járókelőket, házakat. Útja során még egy-egy kisebb pocsolyába is belehajtott, és csak kuncogott, mikor a hűvös víz körbefolyt az egész testén.

Jánossy Zsófi illusztrációja

Csak gurult egyenesen előre. Egyszer csak kiabálást hallott:

– Nézzétek, ott gurul egy kerék! Az milyen jó lenne most nekünk!

– Hátha el tudjuk kapni!

Látta, hogy egy férfi szalad utána, majd két kezével megállította.

– De jó kis kerék! – mondta elismerően. – Pont jó lesz a kedves kis Cirminek.

A férfi bevitte egy ház udvarára, lefektette, és odahívta a kiscicát, Cirmit. Ezután a kis pótkerék lett Cirmi játszóhelye. A kismacska mindig belebújt, és ott játszott a fonallal, a csörgőjével, vagy éppen csak ebéd után elszundított egyet benne. A kerék örült a kedves lakótársnak, szerette a tejillatát, illetve a selymes bundáját, ami mindig kicsit csiklandozta.

Jánossy Zsófi illusztrációja

Jó volt nagyon a cicával játszani, de egy idő után elvágyott onnan a kis pótkerék. Mikor Cirmi már kicsit megnőtt, úgy döntött, útnak indul.

A kis kerék egy reggel búcsút intett és kigurult a kertből. Kigurult újra az útra. Csak ment, ment előre. Simogatta a nap, figyelte az embereket, állatokat. Egyszercsak kedves, idős hang ütötte meg a fülét:

– Micsoda szép kerék! Milyen jó lenne ez a virágaimnak!

Azzal egy női kéz megragadta, megsimogatta, majd bevitte egy kicsi ház teraszára. Friss virágföldet mert belé, elegyengette és elütetett benne néhány virághagymát. Ezután a pótkerék lett ezeknek a virágoknak a lakhelye. Mindennap megöntözték, és nemsokára gyönyörű, színes virágok sarjadtak ki benne. Volt köztük sárga, lila, rózsaszín. Ahogy jött a tavasz, szépen sorban kinyíltak, mindenki megcsodálta őket. Az illatuk is fenséges volt, ahogy ráleheltek Pótkerék Petire!

Jánossy Zsófi illusztrációja

A kis kerék nagyon szerette őket, de egy idő után elvágyott a teraszról. Amikor a virágok bekerültek a garázsba áttelelni, úgy döntött, útnak indul.

Pótkerék Peti egy reggel búcsút intett és legurult a teraszról. Kigurult újra az útra. Csak ment, ment előre. Élvezte a friss levegőt, az esőcseppeket, nézelődött. Egyszer csak gyerekzsivaj ütötte meg a fülét:

– Nézzétek! Egy kis kerék!

– De aranyos!

– Milyen jó lenne nekünk!

Nevetve szaladtak utána a gyerekek. Két oldalról körbefogták és bevitték egy kis udvarra.

– Nézd anya! Találtunk egy kereket. Most már lehetne nekünk is homokozónk! – ujjongtak a gyerekek.

A kis pótkerékbe nemsokára hűvös, aranyszínű homok került, beföldelték az udvar végébe és a gyerekek mindennap ott játszottak körülötte. Nevettek, hancúroztak, szaladgáltak, meg-megsimogatták a kis kerék oldalát. Vagy csak egyszerűen rácsüccsentek. Pótkerék Peti nagyon élvezett minden pillanatot! Igazán változatos volt az élete.

Elutazhatott mindenhová, ahová csak akart. Belsejében méltóságteljes várak, magas tornyok, kedves házikók, villámgyors vasutak, izgalmas alagutak, karcsú hidak, búvó patakok és széles medencék épültek. Így homokozóként bejárta a világot: járt Vajdahunyad váránál, a Lánchídnál, a Balatonnál, a Mátrában, a széles Alföldön. Utazott az egyiptomi piramisokhoz, a pisai ferde toronyhoz, a párizsi Notre Dame-hoz, vagy a Taj Mahalhoz Indiába. Látta még a kínai nagy falat, a Csendes-óceánt és a Niagara-vízesést is!

Emellett készült benne fagyi, süti, kenyér, gyümölcs, innivaló, s minden, ami szem-szájnak ingere. Fogadott ő homokhalakat, teknősöket, markolókat, motorokat. Jó barátságba került faágakkal, kavicsokkal, levelekkel, hangyákkal. Egyszóval, rengeteg kalandja akadt!

Volt, hogy a gyerekek beszéltek is hozzá. Elmondták, hogy mennyire szeretik, és mennyire örülnek, hogy itt van. Pótkerék Peti érezte, hogy ő is a család tagja lett. Megkapta, amire mindig is vágyott: kalandozott, világot látott, és közben egy szerető családban élt. Leírhatatlanul boldog volt, érezte, hogy hazatalált.

Jánossy Zsófi illusztrációja