Sarkady Emília: Az igazi segítség (mese)
A mese meghallgatható itt. Felolvassa Kóti Anna (13 éves):
Döngics, a méhecske vidáman repdesett a nyári réten.
– Csodás ez a nap! Gyönyörűek ezek a virágok! S mennyi nektár vár itt rám! – zümmögte elégedetten.
– Szép napot, pipacs és gólyaorr! Neked is, szarkaláb! – köszönt illemtudóan. – Szép napot… – hirtelen elbizonytalanodott. Hát ez mi lehet? Talán egy különleges virág? Ahogy közelebb ért, látta meg, hogy egy sárga pillangó, amely kétségbeesetten kapaszkodott egy margaréta szirmaiba.
– Szia! Én Döngics vagyok, a méhecske – mutatkozott be a margaréta körül cikázva.
– Én Pille vagyok, a citromlepke – rebegte a pillangó.
– Citromlepke vagy? És ezért vágsz ilyen savanyú képet? – kérdezte a méhecske.
– Jaj, ne csúfolj, kérlek! Így is mindenki rajtam nevet, mert nem tudok repülni.
– Nem tudsz repülni? De hisz pillangó vagy! – Döngics a csodálkozástól egy szarkalábra huppant.
– Lárifári! Olyan nincs, hogy valaki nem tud repülni! – szólt közbe Nyurga, a szöcske, aki éppen arra szökkent. Csak rugózz erősen a lábaiddal, így ni! – kiáltotta, s már faképnél is hagyta őket.
– Rugózzam? Ezekkel a vékony és gyenge lábakkal? – kérdezte sírós hangon Pille.
– Ej, ne hallgass erre a cingár alakra! – telepedett mellé Pöttöm, a katica. – A lábánál csak a szája nagyobb, de repülni sem tud, csak ugrabugrál! Repülni mi katicák tudunk igazán! Először széttárjuk a felső szárnyunkat, aztán megrezzentjük a hártyás szárnyunkat, és irány a magas ég! – ahogy ezt kimondta, Pöttöm el is cikázott.
Pille most esett igazán kétségbe.
– Nekem nincs sem erős lábam, sem olyan szárnyam, mint a katicáknak! Hát hogy tudnék repülni? – zokogta.
Döngics, aki továbbra is a margaréta körül körözött, vigasztalni próbálta.
– Ne sírj már! Majd csak kitalálunk valamit – ígérte. – Valahogy erre a margarétára is rárepültél.
– Mert elsodort a szél, messze a többiektől. A szél… nem én repültem… mert nekem nincs…
– Tudom, tudom. Már egyszer felsoroltad. De azt tudod, mi kell leginkább a repüléshez?
– Hatalmas szárnyak?
– Nem – ingatta a csápjait Döngics. – Hatalmas bátorság! Hunyd le a szemed, végy mély levegőt, szedd össze minden erődet és bátorságodat, majd rebbents a szárnyaiddal!
– Rendben – bólintott Pille. – Mély levegő, bátorság, rebbennek a szárnyak, mély levegő, bátorság… – ismételgette.
S mire újra kinyitotta a szemét, a margaréta csak egy apró fehér pötty volt a virágtengerben.
– Repülök, Döngics! Repülök! – kiáltotta boldogan.
– Büszke vagyok rád, Pille! S ha holnap is erre járnál, fogócskázhatnánk egyet – zümmögte Döngics.
– Találkozzunk a margarétánál! – javasolta Pille. – De holnap már nem a szél fog idesodorni, hanem a bátorság és a szárnyaim! – majd tovalibbent, ezt mondogatva: mély levegő, bátorság, rebbennek a szárnyak…
Nagy Anzsa illusztrációja