Skolik Ágnes: Húsvéti kiscsibék (mese)
A mese a szerző előadásában meghallgatható itt:
A hosszú hideg tél után lassan kitavaszodott. Zöldellni kezdett a fű, színes virágok bújtak ki a földből, és szirmaikat kinyitva élvezték a napsütést. A baromfiudvar sarkában, egy kis fából készült házikóban élt Nyuszi mama és hat kis nyuszi. Egy nap Nyuszi mama így szólt a kis nyuszikhoz:
– Maradjatok szépen a házban, a mamának most el kell mennie. Hamarosan itt a Húsvét, és ilyenkor a nyuszik dolga a tojásfestés, és az ajándékkészítés.
– Jól van mami, menj csak, jól fogunk viselkedni – válaszolták a kis nyuszik.
Nyuszi mama ekkor a karjára akasztotta a kis vesszőkosarát, és elindult tojást vásárolni. Sajnos elkésett, és a boltban már egyetlen tojás sem volt, mindet elhordta a többi nyúl. Szomorúan bandukolt hazafelé, miközben azon morfondírozott, hogy most mitévő legyen, honnan szerezzen tojást.
A baromfiudvarba érve látta ám, hogy a farakás mögül kisétál egy terebélyes tyúkocska. Nyuszi mama körüljárta a farakást, megtalálta a Tyúkanyó fészkét, és benne nyolc darab tojást. Gyorsan hazaszaladt, felkapta a piros festékesvödröt és egy ecsetet, és rohant vissza a fészekhez. Amire a tyúkanyó visszatért, két tojást be is festett szép pirosra. A Tyúkanyó nagyon meglepődött, nem tudta, mi történhetett a tojásokkal, de nem gondolkodott rajta sokat, hanem visszaült a fészekbe.
Másnap a Nyuszi mama már résen volt: megvárta amíg a Tyúkanyó kisétál az farakás mögül, aztán odaszalad gyorsan a fészekhez, és két tojást befestett zöldre. A Tyúkanyó megint nagyon csodálkozott, de aztán visszaült a fészekre és melengette tovább a tojásokat.
Harmadnapon a Nyuszi mama a kék festékesvödörrel állt lesben a farakás mellett, a negyedik napon pedig a sárga festéket vitte magával. Amikor már az összes tojást befestette, elégedetten nézett végig rajtuk, majd elszaladt, hogy ajándékot vegyen a gazdaasszony két kisgyerekének. Ezen a napon mindent el kellett intéznie, mert másnap már Húsvét következett.
Húsvét vasárnapján gyönyörű napsütéses időre ébredtek a baromfiudvar lakói. Nyuszi mama úgy gondolta, hogy nem veszi ki a Tyúkanyó szép fészkéből a tojásokat, hanem inkább odavezeti a gyerekeket. A színes festékes ecsetekkel apró festékpöttyöket csepegtetett a ház ajtajától a farakásig, és a fészek mellé tette a gyerekek ajándékait is. Amikor mindennel végzett, visszaszaladt a nyúlházhoz, és onnan figyelte az eseményeket.
Nem is kellett sokáig várni, mert hamarosan megjelent az udvaron a két kisgyerek és az anyukájuk. Észrevették a elcsöpögtetett festéket, és követni kezdték a nyomokat. A festéknyomok szépen elvezették őket a farakás alatti fészekig. Nyuszi mama izgatottan várta, hogy mi fog történni, de ami történt, arra bizony egyáltalán nem számított.
– Kikeltek a hímes tojások! Hozott a nyuszi nekünk kiscsibét! – hallotta meg, ahogy a gyerekek kiabálnak a farakás mögül.
– Kiscsibék??? Kikeltek a hímes tojások? – ismételte meg Nyuszi mama, amit gyerekektől hallott.
Nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság, azért odalopózott a farakás mögé.
A Tyúkanyó fészkében ott volt a nyolc színes tojáshéj összetörve, a tyúkanyó pedig büszkén sétálgatott az udvaron a nyolc kicsi, pihés csibével. A gazdaasszony és a gyerekek nagyon örültek a kis jövevényeknek.
Amíg a gyerekek nézegették és simogatták a csibéket, édesanyjuk elment, hogy apróra darált kukoricát és vizet vigyen nekik.
– Milyen jó, hogy a húsvéti nyuszi megtalálta a tyúkanyó fészkét, hiszen én nem is tudtam, hogy elült a kotlós, és lesznek kiscsibék! – mondta nevetve a gazdasszony.
Nyuszi mama picit szomorkodott, mert összetörtek a szépen festett tojások, de azért örült is, mert sikerült nemcsak a gyerekeknek, hanem a gazdaasszonynak is húsvéti meglepetést szereznie.