Stefán Luca: Barangoló Barni és a téli álom (mese)
A zsenge napsugár kíváncsian nézett szét a tisztáson. Aranyló ujjaival megsimogatta az alvó fák törzsét, a kopár talajt, a málnabokrok szúrós, levéltelen szövevényét, és a sziklafal mellett megbújó maradék hókupac sem maradt rejtve előtte.
– Nini, hóvirág! – kiáltotta boldogan, mikor pillantása a barlang szájánál lévő kiskertre esett. – És már bújnak a tulipánok, nárciszok, jácintok is!
Örömében akkora cuppanós csókot adott a hókupacnak, hogy az rögtön elolvadt. Simogatása nyomán a virágok kicsiny hajtásai növekedni kezdtek, és a hóvirág hálásan hajlongott, mintha táncolva köszönné meg a kedvességet.
A napsugár azonban nem állt meg. Bekúszott a barlangba, és fürkésző tekintetével a sarokban lévő ágy felé vonult. Végigcirógatta a hortyogó alak meleg, barna bundáját, és megállapodott fényes fekete orrocskáján és kerek fülein.
Illusztrálta © Bodonovich Márti (m’ARTás) | facebook.com/mARTasfestmenyek | martasfestmenyek.hu
– Barni! Barangoló Barni! Ébredj! – szólongatta kedvesen, és tenyerével világosságot varázsolt a mackó arca elé.
A fényáradatra hamarosan kinyílt Barni szeme. Óriásit ásított, felült, és álmos tekintettel méregette a napsugarat.
– Nem várhattál volna még egy kicsit? – dörmögte szemrehányóan. – Ha nem látnád, épp téli álmot aludtam.
– Téli álmot télen kell aludni – felelt a napsugár. – Én viszont meghoztam a tavaszt. Gyere ki, nézd meg a hóvirágot!
Barni nagyot nyújtózott, megropogtatta elfeküdt porcikáit, és kicammogott a bejárat elé.
De hiába varázsolt a napsugár a kis tisztásra tavaszi hangulatot, és hiába vonta vakító fényességbe a sziklafalat, Barni jól látta, hogy észak felé havas az erdő, és a szemközti hegycsúcsok fehéren meredeznek. A virágoskertre árnyék vetődött – mégpedig nem más, mint saját testének árnyéka, melytől a hóvirág abbahagyta a hajlongást, és fázósan húzta össze fehér köpenyét.
– Ejnye, napsugárka, becsaptál – morgolódott Barni. – Csak a fényed nagy, de kevés az erőd, ez még nem tavasz!
A napsugár sértődötten válaszolt.
– Ha nem tetszik, menj aludni! Keresek másik pajtást! – azzal bevonult a szomszédos barlangba.
Barni toporgott valameddig a bejáratnál, és épp elhatározta, hogy visszamegy az ágyba, amikor a harsány kacagás hangja ütötte meg a fülét. Úgy látszott, a napsugár a szomszédban is elvégezte a dolgát.
– Barni bácsi! Barni bácsi! Tavasz van! – kiáltotta az ajtón kirohanó apró kölyökmackó, és körbebukfencezett a tisztáson.
– Szervusz, Bendegúz, de nagyot nőttél a télen! – köszöntötte Barni az apróságot. – Jó reggelt, Berta asszony – hajtotta meg a fejét a testes mackómama jöttén.
Berta bosszúsan nézte örömtáncot járó fiacskáját.
– Az a betyár napsugár! – dohogott. – Még hagyján, hogy engem felébreszt, én könnyen visszaalszom. De Bendegúz? Hogyan altassak el egy ilyen örökmozgót? Ősszel kerek egy hétig könyörögtem neki, hogy tegye le végre a fejét. Csupasz csiga legyek, ha ezt most újra megcsinálom!
– Csupasz csiga leszel! Csupasz csiga leszel! – vihogott Bendegúz, és máris a tisztás szélén álló nagy tölgyfa alsó ágán hintázott, fejjel lefelé, ahogy az igazán zsivány mackók szoktak.
Illusztrálta © Bodonovich Márti (m’ARTás) | facebook.com/mARTasfestmenyek | martasfestmenyek.hu
Barni nagyot sóhajtott.
– Gyere le, Bendegúz! Anyukádnak igaza van. Nem jött még el a szaladgálás ideje. Látod, az árnyékunk is milyen éles? Tudod a szabályt!
– Tudom, tudom! – kiabálta Bendegúz. – Tanultuk a mackóiskolában: “téli álmod nem ért véget, ha árnyékod kísér téged”. De én akkor sem megyek le! Nem és nem!
Barninak újabb ötlete támadt. Összesúgott Berta asszonnyal, és megkérdezte:
– És ha nálam alhatnál tavaszig? Tiéd lehet az ágy, van egy régi matracom, nekem jó az.
– Anya megengedi? – kérdezte gyanakodva Bendegúz.
– Csak akkor, ha hagyod pihenni Barnit – felelte Mackómama.
Bendegúz arca felderült.
– Megpróbálom! – ígérte.
A nap addigra magasabbra emelkedett, és a barlangok mélye ismét félhomályba borult. Bendegúz hazaszaladt fogkeféért, pizsamáért és a kedvenc takarójáért, azután szökellve szaladt be Barni barlangjába. Csöppet sem volt álmos.
– Barni bácsi, muszáj elfáradnom, hogy tudjak aludni. Ugrálhatok az ágyon, amíg előveszed a matracot?
– Nem bánom… – dörmögte Barni, de arra maga sem számított, hogy Bendegúz ugrándozása négy ördögfióka tombolásával felér.
Illusztrálta © Bodonovich Márti (m’ARTás) | facebook.com/mARTasfestmenyek | martasfestmenyek.hu
A matrac nem lett meg. Barni kereste a sufniban, az ágy alatt, a konyhában, még a padlásra is felnézett, de néhány alvó denevéren kívül nem volt ott semmi.
Bendegúz ugrált, Barni morgott, teljes volt a felfordulás, és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bárki pihen, amikor – reccs! – leszakadt az ágy a medvekölyök alatt.
Bendegúz megszeppenve nézett Barnira. Rettenetes büntetésre számított, de csodálatosképpen Barninak az összes dühe elpárolgott. Szétnézett, és elnevette magát.
– Ezt megcsináltuk. Nincs matrac, nincs ágy, lett viszont rendeletlenség és zűrzavar.
– Hazamegyek… – hajtotta le bánatos fejét Bendegúz, és szeme sarkában gyülekezni kezdtek a könnycseppek.
– Attól nekem nem lesz ágyam – tárta szét a karjait Barni. – És anyukád biztosan alszik, minek zavarjuk? Talán van más megoldás. Hiszen Barangoló Barni a nevem, ismerem a környék összes kirándulóhelyét és szállodáját. Pakolj, Bendegúz! A téli álmot idén máshol fejezzük be.
A sziklafal már árnyékba borult, mikor degeszre tömött hátizsákjaikkal kisétáltak a barlangból. Hagytak egy cetlit Berta asszony bejáratánál, és vidáman indultak neki a völgynek. Az odalent kanyargó aszfaltút szélén megálltak.
– Autóbusszal megyünk – jelentette ki Barni. – Az úti cél pedig nem más, mint Alsópáhok, és azon belül is… Bobóország!
– Hogy milyen ország? – nézett nagyot Bendegúz. Ezt a nevet még sosem hallotta.
– Bobóország! – rikkantotta Barni, miközben felugrott az imént megérkezett buszra, és helyet foglalt egy dupla ülés szélén, az ablakhoz engedve Bendegúzt. – Csupán néhány órát kell utaznunk odáig. Kényelmes szobánk lesz, puha ágyban fogunk aludni, és finomakat eszünk.
– Ennyi? – kérdezte csalódottan Bendegúz. – Azt hittem, egy szállodában több dolgot lehet csinálni.
– Nos, azt nem mondtam, hogy két alvás között mi lesz a program – kacsintott Barni. – Talán kimegyünk a játszótérre, és ha eleget pihentél, mászókázhatsz vagy csúszdázhatsz kicsit. Erdei kötélpálya is van, ha ez nem lenne elég. A közelben található a Hévízi Gyógyfürdő, ráférne az elgémberedett tagjaimra az áztatás…! Azután, ha már arra járunk, meglátogatjuk Gerzson unokabátyámat a Festetics Állatparkban. Meglátod, micsoda kalandokról tud mesélni a vén medve! Fiatalkorában nagy világjáró volt. Egyesek szerint hasonlítok rá… Van nem messze egy kalandpark, ha jó idő lesz, egy kicsit, igazán kicsit ott is szétnézhetünk.
– De ha rossz idő lesz? – aggodalmaskodott Bendegúz.
– Akkor marad a pihenés.
Bendegúz újfent lehorgasztotta a fejét. Nagyot sóhajtott, és az jutott eszébe, hogy bár ne indult volna el, hiszen csendes pihenésben otthon is lett volna része. De Barni folytatta.
– Ha pedig kipihentük magunkat, benézünk Bobóországba. Ez a különös hely a szálloda játékbirodalma, és mivel bent van, állandóan jó az idő. Voltál te már kétemeletes játékvárban, Bendegúz? Ettél olyan étteremben, ahová csúszdán lehet megérkezni? Fürödtél olyan benti medencében, amelyben csúszda és vízköpő van? Most kipróbálhatsz mindent! És még a pihenésre is jut idő.
Barni mosolygott, és átölelte kis barátját, akinek többé eszében sem volt lógatni az orrát. Boldogan bámult ki az ablakon, és miközben az elsuhanó tájat figyelte, a zötykölődve robogó busz lassan elálmosította. Szemhéja lecsukódott. Utoljára arra gondolt, hogy milyen élményei lesznek Bobóországban… két pihenés között, természetesen!
Illusztrálta © Bodonovich Márti (m’ARTás) | facebook.com/mARTasfestmenyek | martasfestmenyek.hu
Barangoló Barni a Bababarát Szállások kabalafigurája. Weboldalunk minden kisgyermekkel utazó családnak aranybánya: bel- és külföldi szálláshelyekről tartalmaz beszámolókat, cikkeket, exkluzív ajánlatokat. Keresd fel te is, ha kikapcsolódnál a családdal!