Sütő Fanni: Írisz és Róka Úrfi (mese)
Hideg téli estéken, amikor úgy hull a hó, mintha egy bőkezű szakácsné hintene porcukrot a kisváros sütemény-házaira, és a fagy jégvirágkerteket ültet az ablakokra, legszívesebben mindenki bebújna a párnák közé meséket hallgatni.
– Anyu, mondj nekünk mesééét! – hallatszott az ellenállhatatlan hívás a gyerekszoba felől. Az anyuka mosolyogva csóválta a fejét, és indult, hogy teljesítse a kérést. A gyerekek szobája egy elvarázsolt erdőhöz hasonlított. A falakon festett fák: hársak, nyírek, tölgyek; a puha zöld szőnyegen fehér bársonyvirágok, és a pihe-puha ágy, amely úgy tűnt, egy igazi élő fából lett kifaragva.
– Ma nem apu lenne a soros? – kérdezte az anyuka, szemöldökét felvonva.
– Apu mindig csak felolvas… mi rendes mesét akarunk! – mondta elszántan Szamóca, a kislány.
– A Kis Herceget mondjuk szeretem… van benne róka – tette hozzá szégyenlősen a kisfiú.
– De nincsenek benne hercegnők, azok sokkal jobbak… Hercegnős mesét mondj, anyu!
– Mivel ma nagyon jók voltatok, olyan mesét mondok, amely mindkettőtöknek tetszeni fog.
A gyerekek elégedetten sóhajtottak, és mélyebbre fúrták magukat a párnák közé.
– Butaság lenne azt hinni, hogy csupán a mi világunk létezik, azonban csak néhány különleges ember képes rendszeresen átlépni a világokat elválasztó függönyön. Nagyon ritkán közönséges halandóknak is sikerül, ha a körülmények úgy hozzák. Mi a mese segítségével fogunk most egy olyan világba látogatni, ahol embereknek nyoma sincs, s az erdőket, mezőket tündérek, démonok és állatok népesítik be.
A rosszhírű Keleti Sötét Erdőségtől nem messze feküdt a Tavirózsa-völgy, közepén egy tóval, ahol a völgyi tündérek éltek. A királyi pár és három lányuk a tó közepén lebegő tavirózsakastélyban lakott. A legnagyobb lány volt a trónörökös, a középsőnek pedig egy távoli gazdag birodalom királya udvarolt. Így a legkisebbre, Íriszre nem sok idő és figyelem jutott.
Gyakran csatangolt el otthonról, legtöbbször a köznép egyik tagjának öltözve. Egyszer elmerészkedett egészen a város széléig, ahol egy hatalmas, magányos tölgyfa állt. Törzsén egy felirat hirdette, hogy itt található “Az Egyszerű Igazságok Boltja”.
Írisz érdekesnek találta a dolgot, és közelebb merészkedett. A fatörzs mögül ekkor egy világoszöld ruhás karcsú nő bukkant elő, aki szőke haját egy liliomvirágból készült kalap alá tűrte.
© Marks Timót illusztrációja
– Isten hozott, virágszál! Liliom vagyok, enyém “Az Egyszerű Igazságok Boltja”.
– Én Írisz vagyok, a tónál lakom… – kezdte Írisz, de rájött, hogy nem árulhatja el magát. – A szüleim halászok – tette hozzá gyorsan.
– Hümm. És mi járatban vagy?
– Erre sodort a szél. Mit árulsz a boltodban?
– Gyere be, megmutatom!
Írisz félénken követte a bolt belsejébe. A plafonról gyógynövények lógtak, illatuk betöltötte a helyiséget, a polcokon különféle színű és méretű üvegek sorakoztak, a sarokban hordók és dobozok hatalmas halma dülöngélt. Írisz az üvegcsék feliratát kezdte olvasgazni.
“Álombárányok”: hirdette az egyik, melyben világoskék füst gomolygott. Írisz kíváncsian kinyitotta, mire a füstből bárány alakú pamacsok lebbentek elő, és kezdtek a lány feje körül keringeni. Írisz elbágyadt, és talán el is aludt volna, ha Liliom el nem hessegeti a bárányokat.
– Álmatlanság ellen csodálatos – magyarázta segítőkészen Liliom. Írisz bólintott, és folytatta a nézelődést. Egy bordó porral teli üvegen akadt meg a szeme, amin “A szerelem vak” felirat állt.
– Ez széppé varázsolja az embert a kiszemeltje szemében. Azoknak segít, akiket a külsejük miatt talán nem vennének észre, így esélyt kapnak a boldogságra – folytatta a magyarázatot Liliom.
– Ez kedves dolog – bólogatott Írisz. – Bár én sosem voltam még szerelmes, úgyhogy én ennek nem sok hasznát látnám. Nem is tudom, hogy szükségem lenne-e innen bármire.
– Mindenkinek jól jön egy kis mágia. Itt van például az “Álmomban már láttalak” szérum. Ha megiszod, megjelenik előtted az igaz szerelmed arca. Bár azt hozzá kell tennem, hogy attól, hogy ő az igaz szerelmed, nem biztos, hogy találkoztok az életetekben, hiszen lehet, hogy őt a világ másik felére sodorta a sors. Szeretnéd megpróbálni?
– Miért is ne? A nővérem most házasodik, kíváncsi vagyok, nekem kit rendelt az ég!
– Bátor válasz. Nagyon fontos, hogy biztonságos helyen idd meg, mert azonnali álmosságot okoz, aztán ki tudja, hol szenderedsz el.
Írisz kifizette a bájitalt, és már indult volna hazafelé, de aztán úgy döntött, még sétál egy kicsit. Furdalta oldalát a kíváncsiság. Ki lehet az igaz szerelme? Vajon közel van vagy távol? Mégis hogy nézhet ki? Biztosan bájos, kedves és vicces is!
Ezek a gondolatok annyira felcsigázták, hogy nem bírt tovább várni. Bevette magát az erdő fái közé, alkalmas alvóhelyet keresve. Azonban akárhogy is keresett, nem talált olyat, amely megfelelt kiskirálylányi elvárásainak.
– Ez a hely nem elég kényelmes, és túl sötét!
– Itt csúnya bogarak másznak!
– Ezen a tisztáson nincs elég szép virág! – hangoztatta elégedetlenségét, jobb híján a madaraknak. Aztán végül, mikor már majdnem feladta, egy szép tarka virágokkal behintett tisztásra ért, amelynek a szélén talált egy fát, amelyre felmászott, hogy gyönyörködhessen a rétben.
Az ágak közt egész kényelmesen el tudott helyezkedni. Vizsgálódva a szeméhez emelete az üvegcsét. A bájital áttetsző volt, és hívogatóan csillogott.
– Na lássuk, jövendőbelim! – gondolta Írisz, és egy mozdulattal lehajtotta az üvegcse tartalmát.
Finom virágporíze volt, és Írisz máris érezte, hogy a szempillái elnehezednek. Szinte azonnal felriadt, amikor meghallotta, hogy valami leveleket zörgetve közeledik odalent, a bokrok között.
Írisz megijedt, félve, hogy egy vadállat talált rá. Rémülten húzta össze magát a vaskos faágak közt, és csendben lapulva fürkészte a zaj forrását.
A levélkerítés mögül előbukkant a hangzavar okozója, egy vadászruhás, vörösesbarna hajú fiú, aki barátságosan integetett, amikor észrevette a lányt. Írisz elpirult, és lehuppant a puha fűbe. Amint földet ért, hirtelen megrázkódott, és felébredt. “Csak álmodtam volna?” – tűnödött, de el is feledkezett a dologról, mert észrevette, hogy időközben bizony besötétedett.
Ideje sem volt cselekedni, mert újra mozgást hallott. Még mielőtt megmozdulhatott volna, a fák közül egy róka alakja bukkant elő, aki lassan szaglászva közeledett Írisz felé.
© Marks Timót illusztrációja
– Ugye nem akarsz megenni? – kérdezte riadtan a lány. – Liliomnak inkább „járt utat járatlanért el ne hagyj” tablettát vagy „aki sötét erdőbe keveredik, megeszik a rókák” szirupot kéne árulnia.
A róka megrázta a fejét. Amikor pedig Írisz mellé ért, az orrával megböködte a lány lábát.
– Ó, akkor tényleg nem akarsz bántani, ugye?
A róka megint megcsóválta a fejét.
– Milyen kedves vagy te! – mosolyodott el Írisz, és megvakargatta a róka fülét. – Kár, hogy nem tudsz segíteni. Elcsatangoltam otthonról, és túl késő van ahhoz, hogy megtaláljam az utat. Félek, és később még ennél is hidegebb lesz. Éhes vagyok, szomjas és minden bajom van. – Írisz sírva fakadt. A róka vigasztalóan megnyalta a lány kezét, aztán elkezdte rángatni a ruhája szélét.
– Na, most mi bajod? Ne bánts!– kiáltotta Írisz. A róka abbahagyta a rángatást, és komolyan a lányra nézett.
– Azt akarod, hogy kövesselek? – kérdezte Írisz. A róka bólogatott.
– Jól van, akkor megyek, amerre vezetsz. Ennél már csak jobb lehet, nem igaz?
Írisz követte a rókát, és kis idő múlva egy barátságos kunyhót pillantott meg.
– Ó! – csapta össze boldogan a kezét Írisz. – De jó, nem kell az erdőben töltenem az éjszakát!
A róka már nem tartott vele, kissé távolabb üldögélt.
– Te nem jössz velem?
A róka szomorúan ingatta a fejét.
– Nem akarsz túl messzire merészkedni a biztonságot nyújtó erdőtől? Igazad van. Köszönöm szépen, hogy segítettél. Remélem, még találkozunk!
A róka megvárta, amíg Írisz eltűnik a ház ajtajában, aztán visszaballagott az erdőbe. Írisz kopogtatására egy kedves arcú öreg tündér néni nyitott ajtót. Galagonyának hívták, a férjét pedig Galócának. El sem tudták képzelni, ki lehet a késői látogató, de amikor meglátták az álmos szemű, tépett ruhájú kislányt az ajtóban, azonnal betessékelték.
Rögtön előkerült egy különféle finomságokkal rakott tálca és a gőzölgő meleg tea. Írisz nagy örömmel látott neki a lakomának, de egyszer csak Galóca bácsi fejébe szöget ütött valami.
– És mondd, Írisz, hogyhogy így sötétedés után még nem vagy otthon?
– Sétáltam egyet a városban, aztán betértem Liliom kisasszony boltjába, ahol vettem egy varázsitalt, amit aztán megittam és elaludtam az erdő szélén.
– Micsoda borzalom! Ez nagyon veszélyes! Megtámadhatott volna valami, ráadásul ki tudja, miben mesterkedik az a nőszemély!
– Liliom kisasszonyra tetszik gondolni?
– Hát persze. Liliomnak nagyon rossz híre van. Nincs családja, és kétes varázsszereket árul, mit vár az ember?
– De olyan kedvesnek tűnt.
– Ó, az ilyen boszorkányok nagyon mézes-mázosak tudnak lenni, ha akarnak. A bizalmadba akart férkőzni, hogy aztán kihasználjon, és ki tudja, milyen szörnyűségeket tegyen veled! Többet ne fogadj el tőle semmit, látod, most is mekkora baj történt!
– De nem is történt baj, mert jött az a kedves róka, és megmentett.
– Micsoda? Egy róka? A rókákban nem lehet bízni, ravasz, kétszínű állatok! Lehet, ő is Liliom kisasszony szolgálója volt, és mesterkednek valamiben.
– De hát segített nekem idetalálni! – próbálta védeni Írisz, de a kétely magját már elültették benne.
Másnap reggel Írisz korán hazament. A szülei jól leteremtették, és szigorú palotafogságra ítélték, a róka ellen pedig körözést adtak k. Szegény Írisz két hétig a palotában sínylődött, miközben mindenki a nővére esküvőjével foglalkozott. Egyik nap aztan alkonyattajt meghallotta, amint két udvari vadász beszélget:
– Szerintem megtaláltam a nyavalyás róka odúját. Túl sötét van, nem indulok el ilyenkor, de holnap becserkészem!
– Holnap a fenséges királykisasszony mennyegzője van, mindenkinek jelen kell lennie!
– Akkor holnapután! Mit számít, nem fog egy nap alatt odébb költözni a kis vakarcs.
Írisz érezte, hogy cselekednie kell, mégpedig minél előbb. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal kiszökik, és figyelmezteti a rókát. Amikor mindenki az esküvői tortával volt elfoglalva, kisurrant a teremből, és elindult a gondosan elrejtett csónakja felé. Amikor épp beszállt volna, valaki megfogta a vállát. Riadtan hátrafordult és a palota fővadászával találta szemben magát.
– Hová igyekszik a kisasszony? – kérdezte a vadász szigorúan.
– Csak egy kis éjszakai csónakázásra – dadogta Írisz.
– Ugyan-ugyan, Írisz, ismerlek pelenkás korod óta. Lerí rólad, hogy nem mondasz igazat.
Írisz elsápadt.
– Elfelejtetted, hogy kit bíztak meg a kis barátod utáni hajtóvadászattal. Tudod, hogy én vagyok a legjobb vadász a birodalomban!
Írisz sírni kezdett, de a vadász folytatta.
– Megtaláltam, és rájöttem, megtévesztettek minket az előítéletek. Az a szegény róka semmi rosszat nem tett, csak segített neked hazajutni. Én ártatlanokat nem ölök meg. Ha segíthetek neked megmenteni, szívesen megteszem.
– Köszönöm, köszönöm! – kiáltotta Írisz, és megölelte a vadászt.
Együtt szálltak be a csónakba, és a vadász ügyességének köszönhetően gond nélkül tájékozódtak a sötétben. A vadász elvezette Íriszt az erdő mélyén fekvő kis tóhoz, amelynek a partján ott ült a róka. Írisz leguggolt, hogy megsimogassa a fejét, de akkor hirtelen valami furcsát pillantott meg a vízben. Először azt hitte, csak káprázik a szeme, de amikor másodjára is odanézett az alak még mindig ott volt. A tó vizében az álomban látott fiú tükörképét látta, de a fiú nem volt sehol. A tóban nem volt semmi a vízen és a halakon kívül. Írisz a vízre nézett, aztán a rókára aztán megint a vízre, aztán segélykérően a vadászra. A róka közelebb lépett, és reménykedve nézett Íriszre.
© Marks Timót illusztrációja
– Nem értem. – rázta a fejét Írisz. – Te vagy…?
A róka bólogatott.
– De az hogy lehet? – kérdezte tanácstalanul Írisz.
A vadász érdeklődve figyelte a történéseket.
– Szerintem ez egy átok, ahogy elnézem, jó régi. Nem is tudom, kihez lehetne fordulni.
– Liliom kisasszony! – kiáltott fel Írisz.
– Az a rút, gonosz banya?
– Hát rútnak semmiképp nem rút, sőt szerintem nagyon csinos. Banyának se tűnt, inkább kedves bolti eladónak. Azt hogy gonosz-e, nem tudom. Mindenesetre remélem, nem az, mert azt hiszem, ő az egyetlen reményünk. Induljunk azonnal!
– Hová tetted a jó modorod, Írisz kisasszony? Még egy kétes hírű hölgyet sem illik ilyen késői órán felkeresni!
– De akkor mit csináljunk?
– Keresünk valami menedéket, ott meghúzzuk magunkat, aztán hajnalban elindulunk Liliom kisasszonyhoz segítséget kérni
Még hajnali sötét volt, amikor nekivágtak az útnak, de mire Liliom kisasszony házához értek, a nap első sugarai már megjelentek az ég alján. Írisz félénken bekopogott. Egy kis idő múlva megjelent Liliom kisasszony hálóruhában, kibontott hajjal. A vadásznak elakadt a lélegzete.
– Ki terjeszti róla, hogy csúnya? Biztos vak lehetett.
Liliom kisasszony fáradtan rámosolygott.
– Ah, a kis Írisz… és magaddal hoztad Róka úrfit is!
– Róka úrfit? Te ismered őt? – kérdezte Írisz meglepetten.
– Igen, el is mesélem, csak gyertek beljebb, mert még hűvös van.
Bekísérte és leültette őket egy asztalhoz, és pillanatok alatt reggelit varázsolt eléjük.
– Válaszolva a kérdésedre Írisz, igen, ismerem őt. Járt már nálam segítséget kérni. De ez az átok túl erős ahhoz, hogy én megtörjem.
– Akkor nincs remény? – kérdezte elkeseredetten Írisz.
– Nem ezt mondtam. Csupán annyit, én nem tudom megmenteni.
– Akkor ki tudja?
– Bárki, aki hajlandó kockáztatni akár az életét is érte – jelentőségteljesen nézett Íriszre.
Írisznek eszébe jutott az összes rosszindulatú pletyka, amelyet Liliom kisasszonyról halott. Talán igazak? Mégiscsak az életére tör? De a fiú… Ő az igaz szerelme… ugye? Vagy az is csak egy olcsó bűvésztrükk volt? De ez az érzés… talán ez is csak egy varázslat. A vadászra nézett tanácsért, de az megbabonázva bámulta Liliom kisasszonyt, és nem figyelt Írisz vívódására.
Írisz nem akart meghalni. Fiatal volt még, és végül is alig ismerte ezt a rókát… vagy fiút. Miért kockáztatná érte az életét? Viszont ha úgy dönt, nem segít neki, egész életében gyötörni fogja a bűntudat. Nem beszélve arról, hogy mi van, ha tényleg ez a fiú az élete szerelme? Nem hagyhatja csak úgy a sorsára. Ha mindez tényleg csak átverés, akkor is legalább valami olyanért kockáztatja az életét, ami fontos számára.
– Mit kéne tennem? – kérdezte végül nagyot sóhajtva. Liliom kisasszony elégedetten mosolygott.
– Mindössze meg kell innotok egy varázsitalt.
– És ez miért olyan veszélyes? – kérdezte gyanakodva Írisz.
– Mert senki nem tudja, mi történik utána. Én hiszek benne, hogy semmi baj nem lesz – mondta Liliom kisasszony megnyugtatónak szánt hangon, és már el is tűnt a kamrában.
Írisz megint elgondolkodott. „Nem tetszik nekem ez a nagy bizonytalanság…”
Már épp meggondolta volna magát, amikor az ablak mellett álló vadász megszólalt.
– Nagy bajban vagyunk. A király katonái igyekeznek a ház felé az úton. Nem tűnnek túl boldognak.
Liliom kisasszony elsápadt.
– Sietnünk kell! Gyerünk, gyorsan igyátok meg!
Írisz remegő kézzel vette el a poharat, a rókának pedig Liliom kisasszony segített meginni. A katonák már az ajtóban voltak. A rókán remegés futott végig, és hirtelen ott állt a fiú, akit Írisz az álmában látott.
Boldogan ölelték át egymást, aztán puff! hirtelen eltűntek.
A király emberei betörték az ajtót, de a fiataloknak csak hűlt helyét találták. Gyanakodva néztek Liliom kisasszonyra és a vadászra, de ekkor Liliom kisasszony mosolyogva a vadász mellé lépett, és megfogta a kezét.
– Nézzenek oda, az ember már nem reggelizhet nyugodtan kettesben a kedvesével?
A katonák arcán zavart pír futott végig, aztán sokatmondóan összemosolyogtak, és elvonultak tovább keresni a legkisebb királylányt. Soha többet nem került elő.
– De ugye nem haltak meg? – kérdezte riadtan a kisfiú az anyukájától.
– Nem. Egy másik, békésebb világba kerültek, ahol Róka úrfi a rókafülei nélkül, Írisz királylány pedig a szárnyai nélkül boldogan éltek, és amikor elég nagyok lettek, öszeházasodhattak. Született két szép gyerekük, akik néha nagyon csintalanok, de hát nem tehetnek róla, tündérvér folyik az ereikben.
– De jó! – csapta össze a kezét a kisfiú. – De te ezt honnan tudod?
– Majd ha elég nagy leszel, rájössz – forgatta a szemét Szamóca, és meghúzogatta a testvére vörös haja alatt megbúvó, a szokásosnál kissé hegyesebb fülét.
Értékeld az illusztrációt: 
(14 értékelés, átlag: 4,29 out of 5)
“Budapesten született 1990-ben, Kistarcsán nőtt fel, jelenleg Párizs mellett él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán tanult alap- és mesterképzésen, majd a londoni Roehampton egyetemről szerzett diplomát gyermekirodalom szakon. Angoltanár, blogger, műfordító.
Blog: www.inkmapsandmacarons.com”
(a szerzőről)