Szabó Dávid: Darázsmese (mese)
Felébredtem. A darázsfészekben hatalmas nyüzsgés volt: kezdődött a gyümölcsszezon. Ilyenkor kellett gondoskodnunk a téli tartalékainkról.
Én felderítőként dolgoztam, kerestem a gyümölcsösöket. A felderítőútjaimat általában a fészek környékén végeztem, most azonban nagyon messzire repültem. Már-már vissza akartam fordulni, amikor hirtelen rengeteg érett szilvát vettem észre darázscsaládom egy régi „ismerősének”, Zsófinak a nagyszüleinél, Joli néninél és Pista bácsinál. Zsófi kövérkés általános iskolás volt, Sárospatakon lakott. Nem szeretett minket, darazsakat, és állandóan légycsapóval kergetett bennünket. Szerencsére nem sokunkat ért utol…
Szóval megláttam a sok-sok szilvát Joli néniék kertjében. Gyorsan megjelöltem a hatalmas gyümölcslelőhelyet egy adag feromonnal, hogy visszataláljak a többiekkel ide. A hazafelé vezető út kicsit veszélyesre sikerült: belefutottam egy járőröző gyurgyalagcsapatba, akik majdnem elkaptak, de hála Szent Vespidának, a darazsak védőszentjének, ép potrohhal sikerült visszajutnom a kolóniához.
Otthon beszámoltam a munkaszervező darázsnak a felfedezésemről. Erősítésnek húsz főt adott mellém, így már megrohamozhattam a szilvást. A siker teljes volt, annál is inkább, mert most még Zsófi sem akart leütni minket: szerintem félt, hogy ha lecsapja az egyikünket, mi, a többiek összeszurkáljuk őt fullánkjainkkal.
Körülbelül másfél óra hosszat tartó szorgos munkával folyamatosan hordtuk a táplálékot az utódoknak, mialatt a hasunkat is teletömtük szilvával. A szilvaszüret közben megfigyeltem, hogy Zsófiék behordják az érett gyümölcsöt egy kamrába. Besurrantam utánuk, hogy megnézzem, mit csinálnak: az édes eleséget kimagozták, majd újra kivitték az udvarra, ahol egy nagy edényben, amit Joli néni bográcsnak hívott, megfőzték. Azután kis átlátszó tokokba rakták, és mindet lezárták egy vékony hártyával. Ezekre Zsófi aztán piros ákombákom betűkkel egyenként ráírta, hogy „SZILVALEKVÁR”, majd a kamrában elrakták a polcra. Közelebb merészkedtem, és próbáltam átfúrni magam a tokon, de az nagyon kemény volt, ezért a hártya felől kíséreltem meg hozzáférni a finomsághoz. SIKERÜLT!
Visszatérve a fészekbe, elmondtam a többieknek is, mire jöttem rá, s azt, hogy így visszajárhatunk Joli nénihez ételért a mindig telhetetlen lárvák részére.
Darázséletem legbőségesebb gyümölcsszezonját zártuk: az egész fészek jól élt a tél folyamán.
© Nagy Tamás illusztrációja