Szép Györgyi: Igaz mese

Megjelent: 2017. szeptember 18. Kategória: Mese, Szép Györgyi

Valahol a nagyvilágban, az Üveghegyen is túl található Meseország, ahol egy jóságos vén király és a lánya uralkodtak.

Tudós volt az öreg és igazságos. A királylányt is megtanította mindenre, amit tudott, nem is volt nála okosabb lány a gazdagok között. Hírük bejárta a világot.

Mikor elérkezett az idő, a jó király szerette volna férjhez adni egyetlen leányát, s csodálatos birodalmát nyugodt szívvel rájuk hagyni.

Érkeztek is sorra a kérők.

Az öreg király azt az ifjút kereste, aki a legtöbbet tudja adni a lányának. Ezt kihirdették szerte az országban. Sok-sok kincset, aranyat, drágakövet, ékszert, szép ruhát vittek lánykérőbe a jelentkezők, de a királynak egyikük sem tetszett. Vagyonuk volt, de nem lehetett egy jóízűt beszélgetni velük.

A kérdésekre egy se tudott megfelelni, mind ügyetlen volt, még a cipőjüket is szolgálók fűzték be. Bármi kellett nekik, csak csettintettek a szolgáknak, semmit se csináltak egyedül. Némelyikük tán több időt töltött a tükör előtt, mint maga a királylányka.

A kérők azt gondolták, kapzsi ez a király, mennyi ajándékot és vagyont kíván? Messzi földről érkező király lehet csak a szerencsés, aki elnyerheti a lány kezét, akinek hatalmas birodalma van és még idegen nyelveket is beszél?

Az okos király és ugyancsak okos lánya továbbra is a leggazdagabb kérőt keresték a birodalmukban, nem házasították a királyi kincseket nemes úrfi vagyonával. A hírrel járták az országot a szolgák, hogy megleljék a leendő királyfit, és felkísérjék a királyi udvarba, ha magától nem merne jönni.

Egy nagyon szép kis faluban, kerek erdő közepében élt egy eszes, ügyes ifjú, aki a hír hallatán gondolt egy nagyot és megpakolta ajándékokkal a szekerét, felvette a legjobb ruháját, befogta a lovát és mellé kötötte annak csikóját. Elindult hát a királyi udvarba.

Mikor odaért a kapuba, az őrök nagyot nevettek, hogy tán elment az esze, hogy útra kelt. Mit akarhat egy ilyen legény?!

De a fiú addig erősködött, míg szóltak a királynak és a királylánynak, hogy érkezett egy újabb szerencsét próbáló.
Bevezették hát a legényt a palotába.

A király elé állt a fiú, levette kalapját és illően üdvözölte az uralkodót.

– Eljöttem szép lányodért és elhoztam mindazt a kincset, amit kívánhattok. Aranyatok, ezüstötök, palotátok, szép ruhátok, szolgálóitok, … vannak. Én tiszta szívemet hoztam, másoktól sosem loptam. Az egész falu a barátom, ellenségem nincsen. Nem kell, aki őrizze a kincseimet, mert az bennem lakozik. Erős vagyok: halászom, magam vadászok, megülöm szőrén a lovam. Kiscsikóját menyasszonyomnak adom. Ügyes a kezem, asztalos és ács a szakmám. Hoztam is egy bölcsőt ajándékba. Tudok főzni, állataim szőréből subát, cipőt varrok. Az én futárom a szép galambom, aki szárnyakon viszi a híreket, ahova akarom. Szeretem az erdőt, a friss levegőt. Már megbocsáss királyom, leányod bőre oly halovány! Engedd, hogy meggyógyítsam! Ismerem a füveket. Gyertek és pakoljuk le még, amit hoztam: friss halat és vadat, egy faragott sétapálcát a királynak, készítettem csontból fésűt és varrótűt a szépséges leánynak, bútort és eztán vaddisznóbőröket terítsetek le szőnyeg helyett. Hintaszéket is tudok ám faragni, az királyoknak való, magamfajta nem pihen abban. Én inkább dalolok künn a természetben vagy a néppel táncolok, mink így vígadunk. Jertek el, meghívlak benneteket a házamba! Bebizonyítom, hogy értéket hoztam, mert ezek a legfőbb vagyonom, mit bárkinek adhatok, de nem akárkinek!

– Ha kínálatom és merészségem megfelel felséges királyom, kérlek, add hozzám lányodat! Nagyon szép és okos lány, mindent tud, mit az apja, jó uralkodó lesz belőle! Én leszek a hátországa. Amihez a józan paraszti ész kell, azt én adom, értek a nép nyelvén. Jól kiegészítenénk egymást. De bármi történhetne, csak mi ketten is boldogulnánk az életben koronák nélkül is.

A fiú kiállta a próbát. Arra a kérdésre, hogy ha jutalmul egyetlen kincset választhatna a palotából, mit vinne magával, azt felelte, hogy addig járná a termeket, míg meglelné a királylányt, s kézen fogná, megkérné, hogy tartson vele. A kérők erre a kérdésre mind mást-mást válaszoltak. Órákig válogattak a kincstárban, szobákban, hogy vajon mi érhet a legtöbbet, s mindannyian egy különleges tárgyat választottak ki.

A király és gyermeke épp ilyen bátor embert keresett! Egészségtől, erőtől sugárzó fiatalt, aki mellett bárki lenne királylány, mert olyat tud adni, ami a legnagyobb: őszinteség, tisztaság, jószívűség, boldogság, sok-sok saját kezűleg készített ajándék, szeretet.

A lánykérés után az uralkodók elfogadták a meghívást és meglátogatták az ifjút az otthonában. A falu lakói a nagy hírre feldíszítették az utakat és a fákat, amerre a királyi hintó elhaladt. Ők is örültek. A szép kis házikó, a szíves vendéglátás, a nagy, gondozott udvar és kert nagyon tetszett nekik. Még őzike és mókus is volt a ház körül. Kismadarak énekeltek a bokrokon, pillangók röpködtek.

Meggyőződtek róla, hogy sok-sok idő és kitartás, szorgalom kellett az ajándékok elkészítéséhez. Megérte a bátorság, a sok fáradság és munka, mert mindannyian megkapták a jutalmukat. Mindhárman jó barátok lettek. Szívesen lett menyasszony a lányból ilyen vőlegényjelölt mellett.

Arról még nem is szóltam, hogy ez a fiú kedves hangú, csillogó szemű, vidám és mosolygós, szép szál legény volt, nem csak az esze volt a helyén.

A lakodalmat hamar megtartották. De nem a palotában lakott ám az ifjú pár, mert a királylány követte férjét a kis házacskába. Az ifjú asszonyka meggyógyult a gyógyfüvektől, nemsokára kisgyermek került a bölcsőbe. Életük végéig együtt kormányozták az országot, az öreg király pedig még sokáig élt örömben és boldogságban. Egyikük sem bánta, hogy a történet így esett.

Csak a többi kérő furcsállja a dolgot és mai napig azon gondolkodnak, hogy mit adhat egy paraszt fiú náluk többet.

Ugye gyerekek, ti már tudjátok, mi az igazi gazdagság?

Karakas Erzsébet illusztrációja

Az illusztráció értéklése: (24 értékelés, átlag: 4,08 out of 5)


“Grafológiával foglalkozom, 2015-ben kezdtem meséket írni, eddig 10 mesém jelent meg 9 könyvben, 2016-ban pedig a Mátrai Művészeti Napok zárórendezvényén színművész adta elő egyiket.
(Verseim is jelentek meg nyomtatásban, kiállításon.)” (Szép Györgyi, az író)