Szipőcs Ildikó: A vakond meg a gomb (mese)
A mese meghallgatható itt:
Miért gyötrik gondok a kicsi vakondot?
Mert a kabátjáról elvesztett egy gombot.
– Hol lehet a gomb? – kérdi a vakond. –
Éppen tegnap vettem, vajon hova tettem?
Mindenfelé jártam, sehol se’ találtam,
Kilenc lyukat fúrtam, kilenc dombot túrtam,
Hogyha nem találom, akkor a kabátom
Nem takar be szépen, s megfázom a télen,
Unom már a keresést, feladok egy hirdetést,
Olvashatják már ma, az Erdei Újságba’:
„Vakond Vili kesereg, mert a gombja elveszett,
Piros szélű fekete, kerek, mint a gesztenye.
Ha valaki látja, hogyha megtalálja,
Hozza vissza nékem, nagyon szépen kérem!
Reménykedve várom, én meg a kabátom,
Tíz forint a jutalom, meg a régi kalapom!”
Az újsághirdetés hatására megmozdult az erdő népe: mindenki Vakond Vili gombját kereste. Az őzek bekukkantottak minden bokorba, a nyuszik átvizsgálták üregeiket, a mókusok ágról ágra ugrálva keresgéltek. Békák, szöcskék, szitakötők a patak partját vették szemügyre, mackóék még a közeli sziklára is felmásztak, de hiába: a piros szélű, fekete gombot nem találta senki. Vakond Vilit azonban mindenki nagyon sajnálta, és megpróbáltak ajándékokkal kedveskedni neki.
– Nézd csak, Vakond Vili, adok neked mogyorót! – kiabált le a fa tetejéről Mókus Marci, és már dobálta is le odújából a finom, ízletes csemegét.
– Ez igazán kedves tőled Mókus Marci, köszönöm szépen!
A nyuszik idei répát hoztak, a mackócsalád egy csupor mézet, az őzek pedig erdei bogyókat gyűjtöttek, egy egész kosárral. A kosarat Őz Gedeon egyensúlyozta a szarván, valahol a falu határában akadt rá még a nyár elején.
– Köszönöm, barátaim – mondta Vili meghatottan, – de ez a rengeteg finomság túl sok egymagamnak. Tudjátok mit? Rendezzünk egy nagy vendégséget!
A terebélyes tölgyfa árnyékában, ahol Mókus Marci is lakott, állt egy fából készült, nyitott oldalú házikó. Közepén nagy asztal, két oldalt padok: ideális hely a vendéglátásra. Az erdei állatok örömmel vették a meghívást, letelepedtek az asztal köré, és jóízűen csemegéztek meg beszélgettek. Közben a madarak is gyülekezni kezdtek, finom magokat hoztak a csőrükben, jó nagy kupac magasodott már az asztal közepén.
– Hát Szarka Rozi hol van? – kérdezte Búbos Banka, napraforgómag-eszegetés közben.
– Nem tudom, tegnap reggel óta nem láttam, pedig máskor ide-oda repked egész álló nap, és nincs olyan esemény az erdőben, ahol ő ne jelenne meg – így a cinege.
– Nagyon furcsa – tette hozzá Harkály mester – nézzünk utána, nincs-e valami baja!
–Nem kell, ott jön már! – kiáltott nyuszimuszi, aki épp egy piros répa utolsó darabkáját tömte a szájába.
Szarka Rozi valóban közeledett, de nem a megszokott vidám cserregéssel, hanem lassú, tétova köröket leírva… csőrében valami furcsa, kerek alakú tárgyat tartott.
– De hisz ez az én gombom! – örvendezett Vakond Vili. – Nagyon hálás vagyok neked, szarka barátom, hogy megtaláltad, mindjárt hozom is a megígért jutalmat!
– Ne hozd a jutalmat, Vili, nem érdemlem meg – válaszolta fejét lehorgasztva Szarka Rozi, miután a szép, fényes gombot letette az asztal sarkára.
– Miért nem? – kérdezték csodálkozva többen is. – „A becsületes megtalálónak jutalom jár”.
– A becsületes megtalálónak igen… ezt a gombot viszont én csentem el, amikor Vakond Vili nem vette észre.
– Nahát! – kiáltott fel Brumi, mackóék legfiatalabb csemetéje – Ez nem volt szép tőled!
– Tudom, már megyek is, és bocsánatot kérek! – Szarka Rozi indulni készült, de Vakond Vili visszatartotta.
– Valóban nem szép dolog elvenni a másét, de te jóvátetted, és biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem fogsz ilyet tenni. Szeretném, ha maradnál!
Az erdei állatok bólogattak, Szarka Rozi pedig megkönnyebbülten sóhajtott, és ő is letelepedett barátai közé. A vendégség késő estig tartott, csak akkor búcsúztak el egymástól, amikor a nap aranyló tányérja lebukott a hegy mögött, helyet adva az ezüst Holdnak s az égen felszikrázó, apró lámpásként világító csillagoknak.
A piros szélű, fekete gomb azóta már ott virít Vakond Vili kabátján. A régi szalmakalapot pedig megkapta Madárijesztő, a madarak cimborája, akinek régi kalapját egy nyári zivatar alkalmával elfújta a szél.
Itt a vége, fuss el véle.
