Tilk Katalin: Péntek Péter szerelmes (mese)
Péntek Péter vékony, giliszta kisfiú volt. Rossz evő ez a gyerek! Ezt a nagyi mondta, és sütött, főzött mindenféle finomságot. Nyáron hideg meggylevest, de attól Péter torka megfázott, köhögni kezdett. Télen a forró mézes teától megizzadt, beszippantotta a hideg kinti levegőt, és rögtön begyulladt a mandulája. Láza is lett.
– Nincs ellenállóképessége ennek a gyereknek! – mondta a nagyi.
Papa szerint sportosan sovány, mert mindig mozog. Ez igaz is! Péter rengeteget lótott-futott. Az udvaron bicajozott, focizott. Télen is, nyáron is, de ősszel és tavasszal is! Mégis nagyon gyakran megfázott, és rögtön doktor bácsihoz kellett menni. Rengeteg orvosságot, kanalast meg kapszulát, tablettát és szurit kapott. Az oviból is nagyon sokat hiányzott.
– Ki kell vetetni a gyerek manduláját! Minden jó lesz utána. Még étvágya is lesz! – mondta a doktor bácsi.
Jó is lett! Kevesebbet fájt a torka Péternek és csodák csodája, megjött az étvágya is!
Mikor a hosszú betegszabadság után – így mondta apa – reggel ismét oviba ment Péter, minden olyan volt, mint azelőtt. Az utcán az autók, a zebrán a gyalogosok. Sárika óvó néni éppen olyan kedvesen simogatta meg Péter buksiját, mint azelőtt. A kisvonat, meg a babák, labdák, játékautók most is ott sorakoztak a polcokon, a méhecskék és a tulipánok pedig az ablakban.
A gyerekek is ugyanolyanok voltak, mint korábban. De talán mégsem! Anna nem. Ő annyira megörült Péternek, hogy odaszaladt hozzá és megölelte. Az arcára pedig adott egy PUSZIT! És a szeme! A szeme pedig olyan szép volt!
Délután anyával sétált haza Péter. Szokatlanul csendes volt, alig beszélt. Anya azt gondolta, elfáradt a gyerek. Este korábban is volt a vacsora. Péter jóízűen megette az összes szalámis katonát. Még a paradicsomokat sem tolta félre.
– Én is olyan erős és izmos akarok lenni, mint apa!
Aztán fürdés, fogmosás és esti mese következett. Bár meseolvasás helyett most Péter mesélt anyának. Anyával jól összekuckóztak az ágyon és Péter elsorolta, hogy mi történt az oviban egész nap.
– Anya! Elárulom neked, hogy én szerelmes vagyok. Tudod, abba az Annába, akit Mancinak hívnak, ha valami rosszaságot csinált. De ma nem csinált rosszaságot. Mellettem ült a rajzolás alatt és megfogta a kezemet. Reggel puszit is adott, és olyan szép szívecskéket szórt a szeme! De azért tudod mit, anya? Feleségül csak téged veszlek!
Lassan teltek, múltak az évek. Péter olyan nagy, erős és izmos lett, mint apa. Megismert sok kedves kislányt, az egyiket feleségül vette. Anyát pedig, megtartotta inkább anyának.
Szabó Bence (14 éves tanuló) rajza