Török Nándor: Ég a földdel (vers)
Porszemcsének pihe súlya,
nyári odvas szél, ha fújja,
kavarogva nyöszörög,
fűben boszorkánykörök.
Földben féreg, ha rág vadul,
valami lenn elszabadul,
fagyökérben a fájdalma,
lombja között sír az alma.
Fönn az égen pacsirta száll,
árokszélen, aki kaszál,
szemében a szalmakalap,
a vas hegyén villog a Nap.
Napot felhő, ha takarja,
a Föld összes szürke varja,
károgásuk mennydörgés,
villámfényes dübörgés.
Esőcseppben égbolt búja,
együtt búsul megújulva,
egyesülve ég a földdel,
nászukból új élet zöldell.
