Váczi B. Nikoletta: A háromszín birodalom (mese)
A mese meghallgatható itt. Elmondja Mészáros Andrea:
Piros és kék,
Együtt szép lila,
Mint az illatos
Apró viola.
Narancsszínűt fest,
Sárga és piros.
Mint a liliom
Oly varázslatos.
Együtt zöldet fest
Kék és a sárga,
Mint a vad hunyor
Apró virága.
Messze innen, a pityeri dombon túl, volt egy különös vidék. Háromszín Birodalomnak nevezték, mert amerre a szem ellátott, csak háromféle színű virág nyílott rajta: piros, sárga és kék. Az emberek megszokták, megbékéltek vele. Ügyet sem vetettek rá, hányféle virágot látnak, hiszen a munka mellett aligha volt idejük ilyesmivel foglalkozni.
Háromszín Birodalom királyságában élt egy csodaszép királylány, aki szívén viselte otthona sorsát. Eleinte még megelégedett a piros pipacsok, tulipánok, muskátlik izzó, vörös látványával. Elvarázsolta a kék búzavirág és a nefelejcs. Huncutul kacsintott rá az apró sárga boglárka és a pitypangok. De ahogy teltek az évek, a királylány egyre keserűbb és csalódottabb lett. Amikor eső hullott és sütött a nap, magas ablakából vágyakozva figyelte a tündöklő szivárványt. Miért nem láthat ő soha életében efféle színekben pompázó virágokat? – tette fel magának a kérdést annyiszor, ahányszor csak látta ezt az égi csodát.
A királyság alatt a faluban lakott egy legény, akit Irsai Jánosnak hívtak. Dolgos ember volt, megbecsülte a garast. Nagyon értett a gyümölcsfa- és szőlőtermesztéshez. Tudta, hogy ha megmetszi a fákat, több gyümölcs terem majd rajtuk. Értette a módját is. Kitanulta még annak idején az öregapja mellett. Mint ahogy azt is, hogy a visszaszorított szőlőtőke nagyobb fürtöket terem. Az íze pedig édesebb, ízletesebb lesz. Ha a kertekben efféle munka akadt, szaladtak érte a gazdák. Akinél Irsai metszett, háromszor annyi gyümölcsöt szüretelt. Meg is kérte érte rendesen a jussát. Okos gyerek volt, megérte a pénzét.
A falusi füvesasszonytól János sosem kért egy árva garast sem. Munkáját az öregasszony mindig valamilyen különleges fizetséggel hálálta meg: gyógyteával, gyógykenőccsel. Mikor mire volt szüksége a legénynek. Szeretett Irsai nála munkálkodni, mert ámulatba ejtette a néne varázslatos gyógynövényes kertje. Százféle gyógyfű és rengeteg virág sarjadt a háza körül. Igaz, csak háromféle színben, de Irsait ez is rabul ejtette.
Egy nap a legény munkája végeztével beszédbe elegyedett a füvesasszonnyal.
– Jó munkát végeztél, fiam. Köszönöm! Isten áldja a kezedet!
– Szívesen, néném. A véremben van már a metszés. Ez tesz boldoggá. Megelégszek én azzal, amit a sorsom nekem rendelt. Nem úgy, mint a birodalmunk szépséges királykisasszonya. Szíve oly keserű, mert háromféle színű virágon kívül nem láthat egyebet életében. Nem is volna ezzel bajom. Más baját én a hátamra fel nem veszem. De apja is bánatos a leánya miatt. Azóta annyi bort iszik, nem győzi vitetni tőlem a sok szőlőt. Lassan már alig győzöm. Legutóbb azt üzente, gondolkozzak azon, miként tudok még többet küldetni. Egyszerű, szegény parasztgyerek vagyok én. Tudom a mesterségem, de Isten én se vagyok. Nincs a környéken annyi szőlőhegy, amennyi elég volna a telhetetlen királynak. Még a végén a fejemet veteti. Ha tudnék, Isten bizony segítenék a királykisasszonynak. Szőlőben is terem arany, hátha egyszer világosságra lelek és megoldást találok.
– Te legény! Szíved nemes! Munkád gyümölcse nekem sokat megér! Mai fizetségedet életed végéig megemlegeted! Nem adok neked semmit.
– Na, öreganyám! Maga aztán igazán megéri a pénzét. Nem szégyelli magát? Ingyen dolgoztatja a hiszékeny legényeket? – kacagta nevetve Irsai.
– Nem adok neked semmit ma a tarisznyádba – folytatta a füvesasszony. – Az eszedbe viszont jól vésd a következőket, amit mondok:
Virágzáskor három szirmot:
Pirosat, sárgát és kéket
Tépj a királylány kertjében,
Óvatos légy, baj nem érhet!
Szirmok mellé három magot:
Kéket, sárgát és pirosat
Szedj a királylány kertjében,
Senki fia meg nem láthat.
Nagyboldogasszonyunk napján
Ültesd el mindhárom magot.
Nagyon figyelj szavaimra,
Őrizd meg jól ezt a titkot.
Kék szirmot dobd a vízbe,
Nyomban kék lesz, majd meglátod.
Földeld el a sárga magot,
Csak kék vízzel locsolhatod.
Sárga szirmot hullajtsd vízbe,
Sárga lesz majd annak színe.
Piros magot vesd a földbe,
Sárga víztől nagyra nőne.
Piros szirmot dobd a vízbe,
Nyomban pirossá változik.
Ültesd el a kék magocskát,
Piros víztől kisarjadzik.
A legény jól eszébe véste a füvesasszony mondókáját. Hazafele menet háromszor ismételte el magában.
Tavasz volt. A kertekben már virultak a piros, kék és sárga virágok mindenfelé. Irsai kivárta az estét és elindult szerencsét próbálni. Mire vaksötét lett, elérte a királykisasszony féltve őrzött, csodás kertjét. Sűrű borostyán fedte a kerítést, amin keresztül kellett másznia. Nem volt ügyetlen gyerek. Sokszor mászott már életében fára, így hát ez sem esett neki olyan borzasztóan nehezére.
A kertben százával nyíltak a tavaszi virágok. Az illata mámorító volt, a legény szinte beleszédült. Óvatosan leszakított három virágszirmot: egyet a sárga nárciszról, egyet a kék jácintról és az utolsót egy piros tulipánról. Gondosan puha keszkenőbe csomagolta őket, és eltette a tarisznyája zsebébe. Az úton hazáig hétszer ismételte el magában a varázslatos versikét. A fáradtságtól aznap a legénynek olyan volt az álma, mint az édes méz.
Eztán lassan telt az idő. Irsai nagyon várta, hogy a nyári virágok is életre kapjanak, hogy magot foghasson belőlük. Virágoztak a gyümölcsfák, zöldelltek a tőkék. A birodalom katonái fürkészték a metszést, a növekvő fürtöket. Méregették, idén mennyi szőlőt szolgálat majd János a mohó királyuknak.
– Szégyentelen ember ez a mi felségünk. Egy rókáról nem lehet két bőrt lenyúzni! – zsörtölődött magában a fiú.
Beköszöntött kisasszony hava. A király emberei úgy kifosztották Irsai szőlőjét, hogy egy árva szemet se hagytak az érett fürtökből. János bízott benne, hogy az őszi érés már a saját puttonyában marad. Hiszen holtig remél az ember, ez a szegénynek is megadatik.
Szent Péter napja dologtiltó nap volt a szőlőtermelőknek. Úgy vélték, ha dolgoznak, a szemek mind lehullnak a fürtről. Mivel a legény igen féltette a megmaradt szőlőjét, aznap a munka közelébe sem merészkedett. Így hát késő délután elindult a királykisasszony kertjébe, háromféle színű virágból három magot gyűjteni. Odafelé menet fütyörészett a madaraknak. Tehetséges füttymester volt. Úgy tudta hajlítani, hogy bármilyen madár énekét utánozta. Értették, mit dalolt és válaszoltak neki.
A kastély kertjéhez érve a döbbenettől tágra nyíltak a szemei. A kerítést rózsa futotta be. Burjánzott a csodaszép, vörös virág. Ez alkalommal a mászásban fürgébb volt, mint legutóbb, mert igen bökte a sok kis tüske lapátnyi tenyerét. A nyári kert még gyönyörűbb volt, mint a tavaszi! Igaz, csak piros, kék és sárga virágok nyíltak benne. Viszont abból száz és százféle.
– Ez a lány telhetetlen, mint a pokol. Hát nem elég neki ennyi gyönyörűség? – bosszankodott a legény fejét ingatva.
Kapkodva gyűjtött magot a kék hajnalkáról, a sárga napraforgóról és a piros paprikavirágról. Sietett, mint varga a vásárra, nehogy nyakon csípjék az éjszaka. Hazafelé tizenkétszer ismételte el magában a füves asszonytól tanult titkos mondókát.
Otthon faládikába tette a három apró magocskát és álomra hajtotta a fejét. Gyorsan teltek a napok. A szőlőben és a gyümölcsfák körül volt teendő bőven.
Hamar elérkezett Nagyboldogasszony napja. A falusi nők és leányok aznap mindenféle gyógynövényt és virágot szenteltettek a pappal. Ez volt a szokás. Irsai kivárta az estét, aztán elővette a gondosan becsomagolt szirmokat és a faládikában őrzött magjait. Mindent szó szerint úgy tett, ahogy a füvesasszony javasolta neki.
Elültette kiskertjében a sárga virágról szedett magot. Kék szirmot hullajtott a kanna vizébe. Láss csodát, a víz valóban kékké változott. A sárga színű virág magját meglocsolta kék vízzel. Elvetette a kék színű virág magját is. Piros szirmot ejtett a kannavízbe, az pirossá változott. A kék színű virág magját megöntözte piros vízzel.
Végül elföldelte a piros színű virág magját is. Sárga szirmot ejtett a kannavízbe, az sárgává változott. A piros színű virág magját megöntözte sárga vízzel.
Dolgát bevégezve lefeküdt. Aznap éjjel fél szemre aludt, mint a nyúl. Gyötörte a kíváncsiság és az izgalom, vajon amikor felkel, mit fog viszontlátni a kiskertben?
Hajnalban madarak keltették az éberen szunnyadó legényt.
– Ej, beszakad a fülem dobja! Mi történik itt? – ugrott fel a fiú a nagy zsivajra. Úgy kiszaladt a házból, még az ágyát is vetetlenül hagyta.
Uram teremtőm! Mit lát Irsai? Az apró kertben tengernyi virág! Nem ám csak sárgák, kékek és pirosak! Lilák! Narancssárgák! És zöldek is! Ibolyák, kikericsek, körömvirágok, liliomok és különleges hunyorok virítottak a szivárvány minden színében. Felettük temérdek pillangó repkedett. A közeli fákon pedig seregestül dalolt a sok énekesmadár.
Ez volt ám az igazi csoda! János egyik ámulatból a másikba esett.
Leszakított hat szál virágot: egy pirosat, egy narancssárgát, egy sárgát, egy zöldet, egy kéket és egy lilát. Szivárványszínű koszorút font belőle a bús királylánynak.
Azt mesélik Háromszín Birodalomban, hogy amikor Irsai a lány fejére tette a csodaszép virágkoszorút, az a nyakába ugrott és megcsókolta. Azóta élnek boldogan a legény falusi házában és együtt gyönyörködnek a varázslatos virágoskertben.
A szerző illusztrációja