Váczi B. Nikoletta: Muzsikás Dávid és Táncos Cicelle (mese)
A mese meghallgatható itt. Elmondja Mészáros Andrea:
A dinnyési szőlőhegyen élt egy dolgos parasztgazda. Nagy bajuszú, mogorva, kalapos ember volt. Dédapjától, nagyapjától örökölt földjein búzát vetett és aratott. Egyetlen fia volt: Muzsikás Dávid.
Szép legénynek mondták, ésszel is bőven megáldotta az Isten. A dologtól viszont messze állt, mint Makó Jeruzsálemtől. Azt beszélték róla Dinnyésen, hogy amikor anyja várandós volt vele, madár szállott a hasára, és dalolt rajta rendületlenül. Dávid, amikor megszületett, különös barátságot kötött az énekes madárnéppel. Szájtátva figyelte és hallgatta azokat, amikor csak tehette.
– A dallam a véredben van, te gyerek! – mondta neki mindig az öreg tanító.
Muzsika, ének és tánc kísérte útján Dávidot, amerre csak a szél fújta. Tanulmányai végeztével Tamás tisztelendő úr egy öreg hegedűvel ajándékozta meg a tehetséges gyereket. Attól fogva úgy összenőtt vele Dávid, egész nap csak húzta a nótáját. Hiszen, ki hegedűvel él, azzal együtt zenél, nem igaz?
Muzsikál a vén hegedű,
Éjjel nappal nótázik.
Zene szól a szőlőhegyről,
Dávid húzza, nem másik!
Hiába volt tehetséges zenész, apja szégyene volt a faluban. Ki látott már olyan gazdát, akit a munka nem érdekel, csak a muzsika?
Beköszöntött áldás hava. A nap ölében aranysárga ruhába öltözött a tengernyi búzatábla. Az mondta este az apja Dávidnak:
– A füst egyenesen száll felfelé. A csalogány is szépen dalol. Holnap jó időnk lesz, fiam. Megkezdjük az aratást. Jól figyelj rám! Bizodalmam benned van. Kapsz tőlem egy utolsó esélyt, hogy bebizonyítsd, alkalmas vagy a gazdaéletre és a munkára. A dolgod a következő: holnap reggel a nappal kelsz. Veszed a kalapod, és hegedű nélkül elmégy az aratókhoz. Köszöntöd őket a nevemben. Fohászt mondasz, megemeled a kalapod és kezdődhet az aratás! Viseld magad! Ha bajt keversz, a házamtól eltakarodsz! Az én kenyerem többé nem eszed!
Dávid hajlott a szóra. El is tervezte magában, hogy másnap bizony derék ember lesz belőle. Hogy is ne lehetne belőle derék ember, ha egyszer van dereka?
Hajnalban az ablakon beszűrődött a reggeli napfény. Csicseregtek a madarak a völgyben.
Jó reggelt, jó reggelt!
Dávid vajon felkelt?
Munkára, munkára!
Ne készülj ma bálra!
Dávid felkelt az ágyából, szemeit megdörgölte. Felöltözött, fejébe nyomta kopott fekete kalapját. Utolsót pillantott kedves hegedűjére, és kilépett az ajtón. Abban a szent pillanatban egy Cicelle madár szállt a tökfödőjére, és elkezdte azt kopogtatni. A legény nagyokat kacagott rajta.
– No, mi van, madárka? A kalapomon táncolsz? Énekelj inkább, én meg húzom neked az alávalót.
Dávid visszalépett, megragadta hegedűjét és játszani kezdett rajta.
Muzsikál a vén hegedű,
Éjjel nappal nótázik.
Zene szól a szőlőhegyről,
Dávid húzza, nem másik.
Dalolt a madár a legény fején, táncot járt vidáman. Muzsikált Dávid séta közben, fa alatt ülve, vízparton s még a hegytetőn is. A madárka biza le sem szállott róla. Mindketten belefeledkeztek a zenélésbe. Mikor a nap elköszönt tőlük, és árnyákot vetettek a nagy jegenyefák, sietősen hazafelé vették az irányt. A szőlőhegy közelében már tajtékozva rohant velük szembe a gyerek apja, és magából kikelve kiabált. Úgy támadt rájuk, mint a mérges kutya.
– Dávid, te apja szégyene! Hát nem megmondtam, hogy hegedű nélkül menj intézni a dolgodat! Egy egész nap állt a munka a földemen, mert te nem jelentél meg. Nem mondtál fohászt és nem emeltél kalapot! Különben is miféle madár ül neked a fejeden? És még táncol is?
Muzsikás Dávid, takarodj!
Hegedűddel messze űzlek!
Vidd a táncos madarad is,
Közeledbe ne kerüljek!
Égből is, földről is tűnj el!
Ne halljak itt többé zenét!
Dologtalan, lusta gyerek,
Kérheted most Isten kegyét.
Hanem biza Dávid ravasz volt, túljárt az apja eszén.
Földön nem lakhatok?
Égben nem alhatok?
Befogad a vén Hold,
Minden átkot felold.
Megvetem ott ágyam,
Nincs is egyéb vágyam.
Lépett egy nagyot muzsikás Dávid, és Cicelle madárral a fején ott termett a Holdon, hegedűvel a kezében. Ragyogó nótára kezdett, s a kis tollas barátja abban a pillanatban gyönyörű leánnyá változott.
Azóta élnek ők a Holdban boldogan, Muzsikás Dávid és Táncos Cicelle. A legény csak muzsikál, a leány pedig táncot jár ott, míg világ a világ. A gazda pedig minden éjjel Dávid nótáját hallgatja.
Muzsikál a vén hegedű,
Minden éjjel nótázik.
Zene szól a fényes Holdból,
Dávid húzza, nem másik!
(A mese mondai háttere valóban az, hogy Dávid és Ciccelle egy-egy átok következtében (“se ég, se föld ne fogadja be őket”) kerültek a Holdra. A hold foltjainak, krátereinek neve is a muzsikáló Szent Dávid, illetve a táncoló Cicelle.)
A szerző illusztrációja