Illusztrálta © Bodonovich Márti (m’ARTás) | facebook.com/mARTasfestmenyek | martasfestmenyek.hu
A zsenge napsugár kíváncsian nézett szét a tisztáson. Aranyló ujjaival megsimogatta az alvó fák törzsét, a kopár talajt, a málnabokrok szúrós, levéltelen szövevényét, és a sziklafal mellett megbújó maradék hókupac sem maradt rejtve előtte.
Reggelente felkel korán
hogy ő legyen a mászókám.
Délben néha nem ebédel,
hátha gyorsabban alszom el.
A lepketestvéreknél éppen ugyanúgy kezdődött a reggel, mint máskor. Megreggeliztek, majd töprengve vették szemügyre faodújuk ablakából az erdei tájat.
– Merre induljunk ma virágnektárt iszogatni? – kérdezte Ádi, a narancssárga lepke a többieket.
Az alábbi mese egy Nona nevű kislánynak készült, de a történet könnyedén átalakítható bárki meséjévé. Az egyszerűség kedvéért a szövegből kiemelem azokat a részeket, amelyeket más szereplő esetén érdemes cserélni, aktualizálni. – a szerző.
Ősi festő- és mázolócsaládból származom. Már a nagyszüleim is ezzel foglalkoztak, és népes családunkban a mai napig mindenki színez, pingál vagy satíroz. Ennek köszönhetően nálunk szanaszét hevernek az ecsetek és kréták, filctollak és ceruzák, a lakásunk pedig szivárványszínűen tarkállik a kifolyt és kikenődött színektől.
A szerző illusztrációja
Hömpölyög az öreg folyó,
vizét issza nagy gyökér,
Parton szomorkodik fája,
Ágvége a vízbe ér.
(szomorúfűz)
Németh Dóra illusztrációja
Az öreg almafa ágán már csak egy szem gyümölcs csüngött. Az almaszedők nemrég mentek el, kosárszámra hordva el a termést, de ezt az egyetlen, icipici almácskát nem vitték magukkal.
Messze, a tengeren túlon készültem egy gyárban, sok ezer másik babával együtt. Egyformák voltunk mindannyian: karcsúak, mint a szélben lengedező nádszál és gyönyörűek, akár egy ünnepelt filmcsillag. Hajunk ragyogott, hatalmas zöld szemünket óriás fekete pillák keretezték, ajkunkat pedig a legdivatosabb francia rúzs árnyalatával emelték ki készítőink.
