Péter Emma Veronika illusztrációja

Azt mondta az anyukám,
Hogy ahol, most állok,
Sétálgattak réges-régen
Furcsa gyíksárkányok.
Állítólag zöldek voltak,
De lehet, hogy szürkék,
Voltak lomha óriások,
És parányi fürgék.
Volt közöttük hosszú nyakú,
Felhő volt a sálja,
Néhánynak meg tüskéje nőtt,
S szarv a homlokára.
Egynéhány két lábon futott,
Jópárnak nőtt szárnya…
De a legtöbb négy csülkével,
Poroszkálta a sárba.
Akadt köztük jámbor szelíd,
Növényevő-fajta,
S iszonyatos ragadozó,
Ki őket jól felfalta.
Anyukámtól tudom, hogy mind
Hidegvérű lények.
Hogyha épp nem falatoznak,
A napon henyélnek.
Különleges lények voltak
E szaurusz-félék,
Csillag csapódott a földbe,
Ezt túl mégsem élték.
Rokonaik ma is élnek:
Krokodilok, gyíkok,
Akiket én éppen ezért
Kis dínóknak hívok! Tovább olvasom...

Boti kikukucskált lakásuk ablakán, és észrevette a szomszéd bácsi ajtaja előtt békésen szunyókáló macskát. Lábujjhegyen kilopakodott, és jól meghúzta a cirmos farkát. Szegény cica úgy megijedt, hogy nyávogva rohant el a panelház folyosóján. Azóta is, ha meglátja a kisfiút, hanyatt-homlok menekül előle.

Boti jót nevetett rajta. Fejére tette a csákót, amit az óvodában hajtogattak papírból. Kezébe vett egy botot, és „hadba” indult. Tovább olvasom...