Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki annyira szerette egy szem lányát, hogy folyton leste minden kívánságát. Amit csak szeme, szája óhajtott, mindent megkapott. A szakácsnő azt főzte, amire ő vágyott, az udvari zenészek azt húzták, amit ő szeretett volna hallani, a király szabói éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a királylány elé tegyék a legújabb divat szerinti ruhákat, fejfedőket.
A téli hideg csipkefinomságú jégvirágokat lehelt az ablakra. Az üveg áthatolhatatlan akadályként feszült az étkező meleg fénye és a kint süvítő jeges szél közé. A szoba közepén aranyos glóriába burkolva kucorgott a kis kövér fenyő. Tüskés ujjaira, mint megannyi ragyogó ékszert húztak színes üveggömböket a gyerekek.
© Antal Viktória illusztrációja
Lágyan hulló, fehér hóban
Piszkosszürke lábnyomok,
Hétköznapjaink sorába
Karácsony ma bekopog.
Gyertya lángja hívja táncra,
csillagot szór sziporkázva,
üveggömbre, fenyőágra,
s közben mintha muzsikálna.
Boróka, a boszorkány nagy, kopott üstjében kavargatott éppen, amikor hirtelen rátört valami furcsa érzés. Tudta, hogy ünnepnap van, de ő még soha sem ünnepelte a karácsonyt. Minden karácsonyt egyedül szokott tölteni. El is gondolkodott ezen.
Rajzolta: Balogh Szebasztián (6 éves) Kotaj, Gyöngyszem óvoda
Aprófalvi ablakokban
Kigyúlnak a fények,
Sok kis gyermek szépen csengő
Hangján zeng az ének.
a
tél
üzen
deres ágon
fagyos éjben
angyalszárnyon
szél-
borzolta
fehér vászon
havasodik a párkányon
halk
csengettyű
díszes szánon
vidám hangja hajtja álmom
fény
tündököl
fenyőn házon
ünnep készül szép karácsony
lépte
kopog
szívem
tárom
