Bábel Antónia: Kutyamikulás (vers)
A jóságos Mikulásnak
Volt egy kedves barátja:
Aranyszívű, okos szemű
Hűséges, szép kutyája.
A jóságos Mikulásnak
Volt egy kedves barátja:
Aranyszívű, okos szemű
Hűséges, szép kutyája.
Megnyírták a Burkus kutyát,
olyan fura lett,
hogy másnap az összes kutya
rajta nevetett.
Hová lett a füléről és
farkáról a bojt?
Tegnap látták, akkor bizony
még a helyén volt.
Bújt a kutya ide-oda,
szégyellte magát,
még a holdnak is elmondta
a nagy bánatát.
Cirmos cica vigasztalta:
– Ne törődj vele,
a többinek lesz majd nyáron
tudom melege.
Eljött a nyár, míg az égen
a nap nevetett,
bokrok alján a sok bundás
búsan lihegett.
Irigyelték Burkus kutyát,
mert fürgén szaladt,
labdázott a gyerekekkel
vígan ez alatt.
Aztán mégis belátták, hogy
irigykedni kár,
és azóta minden kutya
nyiratkozni jár.
Kutyabaj, kutyajaj,
ugatnak a Holdra,
mintha az a fényes korong
öreg rabló volna.
Bekukkant ő mindenhova,
követ minden árnyat,
kíváncsian várja végül:
Ott lent mit találhat?
Újat hall-e, vagy ugyanaz
megint már a nóta:
Lompos kutyák vonyítanak
mérgesen a Holdra.
Lopakodik róka koma,
pipihúsra fáj a foga!
Beoson a tyúkudvarba,
ámde Bodri elzavarja.
Alszik az éjjel
körbe a tájon,
alszik a firka
kinn a plakáton.
1.
Késő nyári csillagfényes este,
bagoly huhog áldozatra lesve.
Apró bogár holdsugárban szálldos,
puha csendben elszunnyad a város.