Tekse Antal: Bonifác, a medve (vers)
Háza előtt üldögélve
örvendezik Bonifác,
lesz a télen bőven mézünk,
jól virágzott az akác.
Háza előtt üldögélve
örvendezik Bonifác,
lesz a télen bőven mézünk,
jól virágzott az akác.
Aprócska, barna medvebocs,
anyjáért jajgat, felzokog,
magas a fa, az égig ér,
ijesztő űr a légitér.
Tűnt a tavasz, nyargalt a nyár,
Elinalt az ősz.
Medve koma tekintete
Szűz havon időz.
Az összeállítást készítette: Kiss-Gergely Renáta tanárnő, Brassó Utcai Általános Iskola, 8.évfolyam
Egyszer egy gazdaemberhez alkonyat után bezörgetett az ördög:
A zsenge napsugár kíváncsian nézett szét a tisztáson. Aranyló ujjaival megsimogatta az alvó fák törzsét, a kopár talajt, a málnabokrok szúrós, levéltelen szövevényét, és a sziklafal mellett megbújó maradék hókupac sem maradt rejtve előtte.
Repdes a lepke, csillog a szárnya,
rét üde színű, ez ma a párna.
méh a virágport messzire hordja,
kis nyuszi szomját tó vize oltja.