Jankó Ilona: Mese a libbenő pille-lillékről (mese)
Lilike öt éves volt. Eddig még nem járt óvodába, mert napközben, amíg az anyukája dolgozott, a nagymamája vigyázott rá. Ősztől beíratták a lakásukhoz közel lévő Városligeti Óvodába.
Lilike öt éves volt. Eddig még nem járt óvodába, mert napközben, amíg az anyukája dolgozott, a nagymamája vigyázott rá. Ősztől beíratták a lakásukhoz közel lévő Városligeti Óvodába.
Van egy ország, ahol papír
minden város és falu;
Papírházak kerítésén
papiros a kiskapu.
Kirándulni megy a vonat,
zakatol a síneken.
Sok kis ovis vele robog,
nem utazik üresen.
Boti kikukucskált lakásuk ablakán, és észrevette a szomszéd bácsi ajtaja előtt békésen szunyókáló macskát. Lábujjhegyen kilopakodott, és jól meghúzta a cirmos farkát. Szegény cica úgy megijedt, hogy nyávogva rohant el a panelház folyosóján. Azóta is, ha meglátja a kisfiút, hanyatt-homlok menekül előle.
Boti jót nevetett rajta. Fejére tette a csákót, amit az óvodában hajtogattak papírból. Kezébe vett egy botot, és „hadba” indult.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak, hogy Makaramuki. És volt neki egy barátja: a Beszélő Szék.
Hétfő
Jópár napja már, hogy
Nem látok jól messze.
Dörzsölgetem szemem,
Nem lesz ez így rendbe’.