Jáger László: Évszak-zászló (vers)

© Bakó Rita illusztrációja
Legfelül őszünk vérpirosa leng,
telünk követi; hófehér lepel.
© Bakó Rita illusztrációja
Legfelül őszünk vérpirosa leng,
telünk követi; hófehér lepel.
© Szeder Noémi illusztrációja
Húzom krétám sebbel-lobbal,
Firkálgatok fél karommal.
Másik meg a betonon,
Azzal megtámaszkodom.
Elfáradt már a Napocska,
sok volt ma a dolga,
mert az egész nagyvilágot
fénybe csomagolta.
Elindult a hegyek mögé,
sötétül az ég is,
mert ott van az ágyacskája.
Hát lefekszem én is.
A szerző illusztrációja
Nyírfakirály, fák királya
felült színarany trónjára.
Onnan nézi birodalmát,
fák és bokrok milliárdját.
Aranyfénybe burkolózva,
szemöldökét összevonja:
– Hadd lám, kedves, drága népem
elkészültetek-e szépen?
Tarkállik-e már az erdő,
rigófüttyöt, csöndet rejtő?
Egyikőtök se feledje,
mi vagyunk a földnek lelke.
Búcsúzzunk hát illendően,
ahogy minden esztendőben,
ünnepeljünk drága díszben,
csupa meleg bársonyszínben.
S mire jön a hideg tél,
ünneplőnket mind letéve,
alszunk is már egykettőre.
Fűk, fák, bokrok meghajoltak,
megköszönték a szép szókat,
álltak tovább néma csendben,
piros, barna, sárga színben.
Játszik az ősz hűvös, fütyülő szelekkel,
táncol sárga, barna, bordó levelekkel.
A vers (felolvasva) meghallgatható itt:
A lepketestvéreknél éppen ugyanúgy kezdődött a reggel, mint máskor. Megreggeliztek, majd töprengve vették szemügyre faodújuk ablakából az erdei tájat.
– Merre induljunk ma virágnektárt iszogatni? – kérdezte Ádi, a narancssárga lepke a többieket.