T. Fiser Ildikó: Felhőpárnám (vers)
Felhőpárnám, ha megrázom,
Tollpihék helyett a fákon
Csillogó vízcseppek ülnek,
Ágain elszenderülnek.
Felhőpárnám, ha megrázom,
Tollpihék helyett a fákon
Csillogó vízcseppek ülnek,
Ágain elszenderülnek.
Csipp csepp, cseppen,
csobban, csurran,
búvó patak
földből buggyan.
Ér lesz belőle,
érből patak,
patakok folyót
duzzasztanak.
Folyók torkollnak
tengerekbe,
s őket óceán
fogja egybe.
Vizei napba
kívánkoznak,
párafelhővé
párolognak.
Felhőből zápor
hull a földre,
cseppek pottyannak
tündökölve,
utat lelnek
mélység felé,
forrás magvába
futnak belé,
és máris csipp csepp,
cseppen, csurran,
búvó patak
ismét kibukkan.
Szüntelen tart
vándorlása,
kincsünk, vizünk
körforgása.
Csendes a tó, és partján a szálas
mocsári nádas, alvó világ.
Alszik a káka, alszik a sás is,
liliom szárán az apró csigák.
Tombol a nyár, izzik a lég.
Hűs a folyó, tónusa kék!
Szárad a fű, fonnyad a lomb,
szomjas a rét, szirma se bont.
Esik eső, szépen, halkan,
gyönyörködöm én e dalban.
Vizes lett az út, a járda,
csuromvíz a macska lába.
Zápor ráncol
felhő-homlokot,
szél úr dúdol
morcos dallamot.
Folydogál a kis patak,
kunkorodó kék szalag.
Békát hord a tenyerén,
halat ölel kebelén.