Éles Anett: Vihar (vers)
Dobban a patkó, rúgja az ágat,
vén, poros úton négy pata vágtat.
Rebben a fényben szép szeme fènye,
vérvörös napban izzik sörénye.
Vágtat ő büszkén, hűs szelek szárnya
rőt falevéllel inthet utána.
Dobban a szívem, reszket a lábam,
bárcsak ő jönne az úton utánam!
Álmodok róla, bár enyém lenne!
Hajnali széllel nekem üzenne.
Csillogna mindig két szeme lángja,
lelke tüzéből lobbanó fáklya.
Viharnak hívnám, sebesen szállna,
elvinne engem a messzi világba.
Végtelen álmok tarka mezején
kóborolnánk ketten: Vihar meg én.
Illusztrálta © Markó Anita