Stefán Luca: Fa-mondókák
Hömpölyög az öreg folyó,
vizét issza nagy gyökér,
Parton szomorkodik fája,
Ágvége a vízbe ér.
(szomorúfűz)
Szelíd, mégis jaj, de szúr!
Megbánja, ki hozzányúl.
De ha kipottyan magja,
Finom lesz a vacsora.
(szelídgesztenye)
Rezgő, fehér, fekete,
vagy a magas jegenye,
neve nem más – tudod-e?
négy évszakunk egyike!
(nyár)
Kertek, parkok szerény fája,
dús a lombja, kis virága
messze hordja illatát.
Készíts belőle teát!
(hárs)
Erdős liget közepében
óriási, vén fa áll,
fényes makkot potyogtatva
mókusreggelit kínál.
(tölgy)
Télen-nyáron sosem fakul,
Hónaljában toboz lapul.
Felhőt érint büszke csúcsa,
Gyantaillat száll alatta.
(fenyő)
Magyar hegyek keményfája,
szürke törzse égig ér,
Soruk tiszta, kedves erdő
Mesebeli sétatér
(bükk)
Tenyérnyi a levele,
Sárgán pereg lefele,
Lependék a termése,
Orrod díszítsd fel vele!
(juhar)
Sűrű erdő kis tisztásán
Fehér törzsű, sudár fa.
Árnyékában őszi gombák
Színes, vidám csapata.
(nyír)
A szerző illusztrációja