Haász Irén: Fogyó hold (vers)
A vers meghallgatható itt:
Egy telihold a tó felett
úgy nekibúsult, gyerekek,
mert víz tükrében meglátta,
milyen kövér lett orcája!
Jaj, fogyókúra kell nekem,
annyira megtestesedtem
– búsongott elfehéredve,
egyre a víz színét lesve,
s abban bizony egy nagy kerek,
fehér tányér szégyenkezett.
Mit tegyek most már hirtelen?
A pocak nem áll jól nekem,
lefogyni gyorsan hogy tudnék?
Segítsetek, felhők és ég!
De választ sajna nem kapott,
magában morfondírozott,
s mert nem talált ki semmit sem,
végül hatalmas mérgiben
egy kis szellőre hallgatott,
aki fülébe sugdosott,
hogy ezentúl már nincs mese,
csak ihat, s tilos ennie…!
Jól van, jól… no de szegénynek
gyomrát marta az éhérzet.
Így tenger szintjére gördült,
és bár először felhördült,
– hősként nyelve a sós vizet
ivott kis tengert vagy tízet…!
Csakhogy a földi tengerek
kart karba öltve lengenek,
s menekültek a Hold elől,
és sok-sok szárazföld felől
bámult ember: – Itt tenger volt,
s most nincs más, mint egy üres folt!
Viszi a Hold, jaj, a vizet,
mi lesz így velünk, emberek?
Telhetetlen mohósága
bajt hoz még a nagyvilágra…
Mit akar még, hisz oly kövér,
szinte az égboltra se fér,
s a sok víztől tovább dagad,
kipukkad végül, bámulat…!
Meghallotta ezt Hold néne,
lepislantott a tükrére,
s hogy látta, még kövérebb lett,
elzavarta a kis szelet,
és sóhajtva a vizeket
visszaengedte, gyerekek…
S nem tud megállapodni már,
azért van apály és dagály;
játszik a Hold a vizekkel,
tükrében ha magára lel.
