Juhászné Bérces Anikó: Tűz űző (vers)
Szikra pattan, láng fellobban,
tábortűz ég, rőzse roppan,
s levegőért kiált nyomban.
Átöleli, óvja, félti,
őnélküle nem tud élni,
frissítőnek egyre kéri.
Nagyokat szippant belőle,
rögtön megélénkül tőle,
lángnyelvet ölt a felhőre.
Összegyűlik sok bús felleg,
szél hegedül, eső cseppen,
szisszen a láng, lelke retten.
Füstöt lehel, – kellemetlen,
ásítozik, pernye reppen,
szunnyad a tűz, alszik csendben.
