Kállay Sándor: Zápor (vers)
Száz kicsi felhő
úszik az égen,
száz kicsi szellő
kergeti éppen.
Száz kicsi lepke
nézi kacagva,
hajlik a fűszál,
porszemek rabja.
Száz kicsi felhő
érkezik hegyhez,
s égi parancsra
hirtelen egy lesz.
Mormog a medve:
“Duzzad a felhő,
mondtam én reggel,
kell az esernyő.”
Vadkacsa hápog:
“Így van ez rendben.”
S indul a zápor
nagy hasú cseppben.
Ló nyerít, indul,
majd visszahőköl,
nyargal a hangya,
fél az esőtől.
Gyöngybogaraknak
erdő a pázsit,
fényes a hátuk,
páncéljuk ázik.
Tapsol a béka,
nagy zuhi készül,
véle a tócsa
jól kiegészül.
Károg a varjú:
“Rossz az esőben
úszni, ha kell, hát
csak levegőben.”
Ritmusát érzik
mind a virágok,
tárva a karjuk,
kezdik a táncot.
Szomjas a föld és
szomjas az erdő,
inni ad nékik
végre a felhő.
“Főállású nagypapa vagyok, viszont nincs erről papírom. Ezért igyekszem jó gyerekverseket írni, hogy bizonyítsam alkalmasságom.“
(a szerző bemutatkozása)