Péter Tímea: Apáról fiúra (vers)

Megjelent: 2020. június 15. Kategória: Hangos mese, Péter Tímea, Vers

A vers meghallgatható itt. Elmondja Péter Máté Mihály (11 éves):

Most még tudom, pici vagyok,
De ha majd nagy leszek,
Olyan leszek, mint apukám,
Sok mindent úgy teszek.

Lesz majd saját telefonom,
Nagy cipőben járok.
Ahogy láttam, kezet nyújtok,
Ha barátot látok.

Úgy élek majd, pont, ahogy ő
Nem fogok hazudni.
Nem veszem el soha másét,
Tudok majd osztozni.

Minden reggel korán kelek,
Indulok dolgozni.
Éjszakánként pont, ahogy ő,
Úgy fogok horkolni.

Nappal mindig erős leszek,
Éjjel pedig éber.
Kit szeretek, én megvédem,
Ha kell, puszta kézzel.

Gyermekeim anyukáját
Tenyeremen viszem.
Nem riadok meg a harctól,
Győzni fogok – hiszem!

Tökéletes én sem leszek,
Nem ez lesz a dolgom.
Apa sem az – így szeretjük –,
Túllendült a dolgon.

És ha ő majd megöregszik,
Elszállnak az évek,
Olyan magas sosem leszek,
Hogy rá fel ne nézzek!

Remélem, ha apa leszek,
Tudok én is adni,
Ruhát, ételt, játékokat –
Jó példát mutatni.

És ha egyszer kisfiam lesz,
Úgy fog majd szeretni,
Hogy a példát, mit mutatok
Akarja követni.

Fenyvesi Örs Péter rajza (9 éves)