Péter Tímea: Az én fenyőm (vers)
Hogyha nekem fenyőm volna,
Olyan nagyon magas volna…
Égig érne tüskés csúcsa,
Szúrós ágán viháncolna
Sok-sok toboz-harangocska.
Hogyha nekem fenyőm volna,
Ága között galamb volna…
Puha fészkén burukkolna,
Szürke szeme, szürke tolla,
Gyönyörű szép galamb volna.
Hogyha nekem fenyőm volna,
Árnyékában nőne gomba…
Nagy kalapja barna volna,
Moha volna takarója,
Csiga csúszna ki alóla.
Hogyha nekem fenyőm volna,
Őrzője egy bagoly volna…
Egész éjjel huhukkolva,
Kacsintgatna fel a holdra.
Nagyon éber bagoly volna.
Hogyha nekem fenyőm volna,
Az illata mesés volna…
Felidézne minden zöldet,
Kusza bokrot, dús mezőket,
Kályha füstjét, esőfelhőt…
Nahát, ilyen illaterdőt!
Mekkora nagy csoda volna,
Ha nekem egy fenyőm volna…
De nincs nekem, csak egy ágam,
Ezt meg mind csak kitaláltam.
© Péter Zsófia Katica gyermekrajza