Sarkady Emília: Visz a lábam (vers)
Visz a lábam,
visz az út,
de hosszú a gyalogút!
Visz a kocsi,
visz a kerék,
jó mókából sosem elég!
Visz a folyó,
visz a víz,
gyere velem, amíg bírsz!
Visz a hajó,
Visz a csónak, lehet,
visszajövünk holnap.
Visz a vonat,
zakatol,
majd megállunk valahol.
Visz a vonat,
visz a sín,
van még egy hely
a kocsin.
Kinézünk az
ablakán,
elámulunk száz csodán:
Fut a hegy,
és fut a domb.
Messze már a híd, a komp.
Fut a hegy,
és fut a tó,
fut a hömpölygő folyó.
Fut a bokor,
fut a fa,
a kunyhó és a palota.
Fut a város,
fut a falu,
fut a ház és fut a kapu.
Fut a ház,
és fut a kémény.
Jót nevetünk majd a végén
© Karakas Erzsébet illusztrációja
Az illusztráció értéklése: 
(81 értékelés, átlag: 4,05 out of 5)
“Sarkady Emíliának hívnak. A barátaim Limynek becéznek. Ebből a becenévből ered irodalmi honlapomnak, a limytaltkiadas.hu-nak a neve.
Bölcsész vagyok – magyar-történelem szakos tanár, nemcsak diplomám tekintetében. Bölcsésznek lenni számomra egyfajta életmód és életérzés is. A szellemi igényességet és a művészetekhez való vonzódást, az önkifejezés vágyát génjeimnek, a családi környezetnek és a csillagoknak köszönhetem. Tipikus Vízöntőnek tartom magam: nyugtalan, szabad, elnyomást nem tűrő művészléleknek.
Könyvmoly vagyok, önszorgalomból tanultam meg olvasni, ötévesen. A családi szájhagyomány szerint előbb költöttem „verseket”, mint írni megtanultam volna. Ezeket a „zsengéket” édesanyám jegyezte le. Gyermekverseim fiam és két lányom cseperedésének, gyerekkori élményeinek „lenyomata”.
Az írás számomra önkifejezés, vallomás, álmodozás, töprengés, vívódás, feloldás, gyógyítás, teremtés – minden.”
(Sarkady Emília, a szerző)