Francsovics Judit: Sírós királylány (verses mese)
A mese meghallgatható a szerző előadásában:
Ott, ahol már kissé megsárgultak a lapok,
a meséskönyvemben régen egy szomorú királylány lakott.
Nem mosolygott soha, csak sóhajtozott a várba‘,
kevély arccal, mozdulatlan, a hős hercegre várva.
Az idő csak telt, évszakok jöttek-mentek,
de bizony híre-hamva sem volt a lánykérő hercegeknek.
Mikor aztán tavasszal a virágok kinyíltak,
belengte a könyvet is az édes tavaszillat.
A királylány meg sóhajtozott, szeme könnybe lábadt,
egyre csak nőtt szívében a vígasztalan bánat.
Nem törődött a virágokkal, a fényes napsütéssel,
a zengő madárdallal, a bárányfelhős éggel.
Pityergett csak naphosszat, míg könnye tóvá érett,
könnyes volt már a toronyszoba, akárhová nézett.
Egyre nőtt a vízfolyam, hangja messze zúgott,
a várban és a képeskönyvben már minden könnyben úszott.
Jött a sárkány nagy bőszen, térdig vizes lábbal,
“Beszélnem kell ezzel a sírós királylánnyal!
Eláznak a könyvlapok, ha tovább méltóztatik sírni,
az egész rajzos-mesés könyvet újra kell majd írni!
Sírás helyett várja inkább sütivel a herceget,
a konyhában sürgölődve töltse el a perceket!”
Elmerengett a királylány a sárkány tanácsát hallva,
nem telt bele néhány perc, s felderült az arca.
“Az almáspite a kedvencem, talán a herceg is szereti,
sütök néhány tepsivel még megyes-mákost is neki.”
A szavakat tett követte, a pite el is készült,
a legdaliásabb herceg fogyaszthatta el végül.
A sárkány pedig megehette a sütemények szélét,
hisz ő forditotta “happy end”-re a sírós mese végét.
Somogyi Inez illusztrációja