Tekse Antal: A dió (vers)
Volt egyszer egy dióm,
én voltam az őre,
aztán meguntam és
kitettem egy kőre.
Meglátta a szarka,
a lopkodós fajta,
látta, hogy nem őrzöm,
nyomban el is lopta.
Túl nagy volt a dió,
nagyobb, mint a csőre,
és ahogy felkapta,
leesett a földre.
Akkor az a dió
elgurult jó messze,
nagy viharok jöttek
és bebújt a földbe.
Egyszer aztán kikelt,
a nap nevelgette,
égig érő fa lett
úgy száz esztendőre.
Hát az a diófa
minden évben terem,
annyi sok a dióm,
az sincs, hová tegyem.
Szeretem a fámat,
árnyékába ültem,
bizony így volt és most
nektek elmeséltem.
Demeter Kornél illusztrációja
Értékeld az illusztrációt: 
(30 értékelés, átlag: 4,57 out of 5)
Ez a vers a MeseLes olvasgató 2017. nyári pályázatán egyedileg nyomtatott, a verset és illusztrációját tartalmazó díszpárnát nyert a BloomTex felajánlásának köszönhetően.
“Csíkszeredában élek (Székelyföld). Nem dolgozom, beteg nyugdíjas vagyok. Nem vagyok profi tollforgató, az irodalmat csak hobbi szinten művelem.” (Tekse Antal, a szerző)