Váczi B. Nikoletta: Róka móka (vers)
A vers meghallgatható itt:
Hegy oldalán kicsi erdő,
Homokfalban kotorék.
A friss nyomok elárulják,
Ott laknak a rókáék.
Rókalyukban öt kis róka,
Összebújva bóbiskol.
Csak egy emeli fel fejét,
Nem kér ő az alvásból.
Kíváncsi a huncut kölyök,
Csalják illatok, hangok.
Ösztöne hajtja, üldözi,
Csavargó a kis konok.
A négy lába fürgén viszi,
Szalad, ugrál, hempereg.
Milyen csuda, mennyi móka,
Ez a nagy zöld rengeteg.
Csipp-csepp, hull a nyári zápor,
Nagy hirtelen megered.
Kicsi róka, ha megázol,
Mi lesz mostan te veled?
Jobb volna a rókalyukban,
Biztonságos menedék.
Ott vár téged rókamama,
És a rókacsemeték.
Hanem biza meg nem retten,
Élvezi a nagy esőt.
Sárban ugrál önfeledten,
Nem bánja a kimenőt.
Föld mélyéről a felszínre,
Bújnak ki a giliszták.
Szeretik a langyos esőt,
Vékony, vízi turisták.
Kicsi róka, huncut róka,
Fülét nagyon hegyezi.
Lelapul ő tettre készen,
Ráugrik és megeszi.
Első zsákmány, nem rossz tőle,
Bár az íze különös.
Izgalmasabb kint a világ,
Gondolja a kis vörös.
Bundácskája jól átázott,
Szemébe álom szökött.
Lehet, mégis csak jobb lenne,
Kis testvérkéi között.
Nap a hegyet elkerülte,
Leszállt a sötét este.
Várja rókák kicsi háza,
Lépteit szaporázza.
Bokrok alatt, ágak között,
Hipp – hopp, gyorsan hazaér.
Micsoda nap, mennyi kaland,
Róka mòka, friss babér.
Beoson a kotorékba,
Bevackolja jól magát.
Érzi az otthon melegét,
Testvérkéi illatát.
Lement a nap a hegy mögött,
Ébrednek a csemeték.
Csak a kis tekergő szundít,
Furcsállják a rókáék.
Édes álomról álmodik,
Szunnyadozik már mélyen.
Róka-mókás vidám nap volt,
Most aludj te is szépen.
A szerző illusztrációja