Varga Irén: Április bolondja (vers)
Régi szokás már minálunk,
hogy kit tudunk, megtréfálunk
áprilisnak első napján.
Történhet ez bármi kapcsán.
Viccelhet ilyenkor bárki:
tévé, újság, a nagybácsi…
Valamivel beugratnak,
aztán persze kikacagnak.
Jó kis móka volt például,
hogy: “Az áru holnap drágul,
szaladj, fiam, hát a boltba,
hogy ne legyünk később gondba’.
Galambtejből kell két liter,
majd lehűti a fridzsider.
Szúnyogzsír is kell egy doboz,
az minden ízt megsokszoroz.”
Volt a listán még pár tétel,
de biz’ abból sem lett étel:
“Kakasfog és szárított hó,
attól lesz finom a sodó!”
Szaladt hát a kislegényke,
a talajt is alig érte
lába, olyan gyorsan futott,
így hamar a bolthoz jutott.
Bement, köszönt, hogy: “Csókolom!”,
s körbenézett a polcokon.
Keresgélt és kutakodott,
de bárhogy is próbálkozott,
nem találta azt, mi kellett,
így a boltos elé lejtett.
Elmondta hogy mit is venne,
hogyha esetleg még lenne.
Az meg nézett ámuldozva,
s kacagott a hasát fogva.
“Hát most jól megnevettettél!
Április bolondja lettél!”
Ez a történet már régi…
Nagyi gyakran elmeséli,
arra intve unokáját,
fogadja meg a tanácsát:
“Tanulj csak! Az ész nem terem!
Ne hagyd, hogy bolonddá tegyen
bárki emberfia téged!
Pallérozd hát az elmélet!”
