Dankó Éva: A szivárvány színei (mese)
Timi dacosan hátravetette magát a széken, majd heves mozdulattal eltolta magától a tányért.
– Ezt nem eszem meg! Kekszet és ropit kérek! Nem szeretem a gyümölcsöt! – kiabált be anyának a konyhába olyan hangosan, ahogy csak a torkán kifért.
Anya egy ideig türelmesen kérlelte, hogy legalább kóstolja meg, de Timinek esze ágában sem volt megkóstolni. Pisze orrát magasra emelte, és határozottan elismételte, hogy ő egyáltalán nem fog gyümölcsöt enni, sem most, sem máskor.
– Gyümölcsöööt? Miféle gyümölcsöt? – szólalt meg ekkor egy hang sértődötten.
Timi ijedten a hang irányába nézett.
– Ki az? Ki beszél? – kérdezte most sokkal halkabban.
– Én voltam – felelte egy banándarab a tányéron. – De mi egyáltalán nem vagyunk gyümölcsök! Micsoda buta beszéd ez!
– Bizony, hogy nem vagyunk – helyeselt egy kiviszelet is, miközben megpróbálta a hátára ragadt narancsgerezded lelökdösni.
– Hát akkor mik vagytok? – kérdezte Timi kissé elbizonytalanodva, szemében azonban már egy kis kíváncsiság bujkált.
– Mi vagyunk a szivárvány színei – válaszolta határozottan egy körteszelet. A szilva és az áfonya pedig egyetértően bólogatott mellette.
– Fogadjunk, hogy te még soha nem ettél szivárványt ─ kukucskált ki a kupac aljáról egy eperszem.
– Nem, én még tényleg soha nem ettem.
– Pedig a szivárvány a legfinomabb dolog az egész világon!
– De ti kicsit sem úgy néztek ki, mint egy szivárvány – nézte őket Timi gyanakvóan.
– Hát persze, hogy nem, hiszen teljesen összekeveredtünk, egymás hegyén-hátán vagyunk. Ha azonban színek szerint szépen sorba rendezel minket a tányérodon, majd meglátod, micsoda gyönyörű szivárvány leszünk mi együtt – az eper erre ki is düllesztette a pocakját, hogy még nagyobbnak látszódjon, majd büszkén mondta, hogy belőlük áll a piros szín.
– Nem is tudom – morzsolgatta tanácstalanul az ujjait a kislány. De a keze valahogy mégis egyre közelebb csúszott a tányér felé. Óvatosan maga elé húzta, és apró ujjacskáival elkezdte rajta különválogatni a szilvákat, az áfonyákat, a kiviket, a banánokat, a körtéket, a narancsokat és az epreket, majd ívesen egymás felé rendezte őket.
– Nahát! Ti tényleg gyönyörű szivárvány vagytok!
– Mondtam én – mosolygott rá a narancs. – Nem szeretnél esetleg meg is kóstolni minket? Bátran állíthatom, hogy a szivárvány színei közül a narancssárga a legfinomabb.
– Ez badarság, természetesen a lila a legízletesebb – mordult fel erre egy szilva.
– Jaj, ne veszekedjetek már! Mindenkit szépen sorban meg fogok kóstolni – és már nyúlt is Timi a narancs felé. Azonban amikor megfogta, egészen elbizonytalanodott. – De ha megeszlek titeket, akkor nem lesztek többé, és szivárványom sem lesz már.
– Miattunk ne aggódj – csitítgatta egy körteszelet. – Ha megeszel minket, akkor a részed leszünk, benned élünk tovább. Tőlünk leszel erősebb és egészségesebb.
– Nahát! – nyitotta tágra a szemeit a kislány, és közben egymás után ízlelgette a színeket. – Tényleg nagyon finomak vagytok! Mind, egytől egyig. De mondjátok, mi lesz a szivárványommal, ha kifogynak a színek?
Erre azonban már nem ők válaszoltak.
– Majd én mindennap hozok neked színeket – kukucskált be anya az ajtón, kezében egy újabb nagy tál gyümölccsel, és boldogan rákacsintott Timire.
© Pünkösd Petra illusztrációja
Bemutatkozás:
Védőnőként dolgozom. Két gyermek édesanyja vagyok. Szabadidőmben szívesen írok novellákat, meséket. Van egy blogom, ahol édesanyák mesélik el, hogyan élik meg az anyaságuk nehézségeit, gyermekük betegségét.