olvasgató

Donnert Károly: Lipitlotty király reggelije (mese)

Megjelent: 2017. november 4. Kategória: Donnert Károly, Mese

Alig ébredt fel Lipitlotty király (sőt, a bal nagylábujja még csak dörzsölgette a tyúkszemét), máris úgy megkívánta a tejbegrízt, hogy még a fenséges nyál is összeszaladt tőle a fenséges szájában. Gyorsan felkapta hát a festett, tulipános komódról az aranycsengettyűt, megrázta betyárul, mire nagy hajbókolva, alázatosan vigyorogva máris bedugta a fejét az ajtón a kamarása.

Bazsalikomillatú, pálinkás jó reggelt kívánok magasságos nagyságodnak, jóságos kegyességednek,király uram..! hízelgett a tarkaruhás udvaronc. Mindjárt, sőt azonnal hozzák már a gyémántos mosdótálat a langymeleg rózsavízzel, a puha selyemtörülközőt a bajuszpödrő ezüstpálcácskával.

Meleg, illatos, édes tejbegrízt hozzatok, meg egy öblös nagykanalat, de azonnal! vágott közbe türelmetlenül a király, és nyomatékképpen nagyot csapott volna még az éjjeli asztalkára is, ha az nem figyel, és még idejében félre nem ugrik a legyintés elől.

Tejbegrííííízt?!?!?! makogta a meglepetéstől döbbenten a kamarás, mint aki nem akar hinni a saját szőrös lapátfüleinek.  De hát miért nem inkább füstölt elefántpecsenyét kapros kovászolt uborkával, töltött pávapocakot vecsési savanyúkáposztával, pirított malacfarkat vajon párolt úritökkel, vagy legvégső esetben paprikás szalonnát zsenge vöröshagymával, ahogy az a rendes királyoknál szokás?

Mordizomadta! dühöngött az egyre éhesebb Lipitlotty. Hát neked, te kamarások szégyene, te úritökkel-ütött kapcabetyár, neked én nem vagyok talán rendes király? No megállj csak: mindjárt olyan rendesen kimérik neked a fogdmegek a huszonöt a hátadra, hogy nem lesz egy híja sem! Sőt, ráadást is kapsz még, ha nem kapok tejbegrízt, de azonnal!

A Kamarás rémülten hátrált ki az ajtón. Megjelent azonban helyette a Hoppmester, nagy igyekezetében szinte a földet söpörve a hegyes orrával.

Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom… kezdte volna a mondókáját, de gazdája dühösen közbevágott:

Nem kell egyik sem! Finom, meleg, illatos, olvadós, édes, mindennél kívánatosabb tejbegrízt adjatok a kezembe, akár vaslábosban, alumíniumkanállal is, de tüstént! Mert ha nem  emelte fel a mutatóujját figyelmeztetően a király…

Jaaaajjj nyöszörgött sápadtan a hoppmester.

Abban az esetben, ha mégsem… sziszegte vészjóslóan Lipitlotty…

Óóóóóóóh… sóhajtotta a halálravált szolga.

Akkor… akkor… akkor hátraköttetem a sarkadat! vágta ki a végső tromfot megsemmisítő hangon az egyre mérgesebb és egyre éhesebb király.

A porig sújtott hoppmester térdre rogyott rémületében, és verítékező homlokát törölgetve, buzgón bizonygatta:

Drága jó nagyuram, de hiszen az előbb épp azt akartam alázattal jelenteni, hogy tejbegríz-ügyben minden a legnagyobb rendben van. Már el is indultak az udvari tudósok, hogy kiválasszák azt a minden szempontból megfelelő származású tehenet, akinek tőgyéből az udvari ötvös által elkészítendő aranysajtárba kifeji majd a tejet az a hercegkisasszony, aki a leghamarabb megtanul majd fejni. Mi több, pár nap múlva elkészül majd az a gyémánteke is, ami elé a kamarás urat befogva jómagam felszántom majd a palotaudvart, hogy mielőbb belevethessük azt a nemesített búzát, amiből a molnároknak kitanuló grófok a már épülő Királyi Gőz- Víz- és Hengermalomban kiőrlik majd gríznek való darát.

No és a fahéjat, azt talán egyenesen Japánból hozatjátok majd? kérdezte vészjósló hangon a dühtől egyre inkább elvörösödő arccal az uralkodó.

Nem Japánból, hanem Indiából, a bráhmapútrai maharadzsa fűszeres kertjéből, és nem egyenesen, merthogy a bárókból képzett tengerészek egyelőre csak hátrafelé, cikk-cakkban képesek vitorlázni. De az udvari matematikus számításai szerint alig egy év múlva még így is feltálalhatjuk majd kegyelmességednek a tejbepapit. hajbókolt nagy készségesen a hoppmester.

Így aztán nem is láthatta meg, hogy a király szája kiáltásra nyílik, s olyat készül mondani, amit én ebbe a mesébe még japánul, vagy hindi nyelven se igen írhattam volna bele.

Szerencsére ebben a minutában egy nagy tányér gőzölgő tejbegrízzel a kezében belépett a szobába Szabó Rozika, a magyar óvodások színe-virága, és kedvesen mosolyogva, csengő hangon így szólt Lipitlottyhoz:

Szerbusz király! Ne kiabálj:
aki dühöng, buta, s megüti a guta!
Kóstolj inkább be a grízbe. Ennek van a legjobb íze,
Merthogy drága édesanyám készítette. Úgybizonyám!
Épp ilyet főz máskor nekem, s biztos, hogyha én szeretem,
Te is kinyalod a tálat, s örülsz majd, hogy megkínállak!

S bár Lipitlotty nagyot nézett,
Nem ámult el. Helyette
A grízt, mint a lépesmézet
Jó étvággyal megette!

© Rába Noémi illusztrációja

Értékeld az illusztrációt: 12345 (7 értékelés, átlag: 4,00 out of 5)