Deák Virág: Mese a táncoló hattyúról (mese)
Ismeritek a hattyúkat? Ezeket a csodálatos, kecses, hófehér lényeket? Bizony ők vízi madarak, imádnak úszni a víz tetején. Ilyenkor a tó habjai fodrozódnak, a napfényben pedig olyan, mintha minden hattyú táncolna.
A legszebben a hattyúk közül mégis Rella táncolt. Forgott a tücskök ciripelésére, repült a méhek zümmögésére, és siklott a nádi poszáták varázsos dalaira.
Egy szép, nyári napon gyerekek jöttek a tó partjára. Hoztak magukkal nagy elemózsiás táskákat, és néhány kenyérhéjat dobtak a tavon pihenő hattyúknak.
– Milyen kedvesek! – gondolta Rella. – Hoztak nekünk ennivalót.
Közelebb úszott, és felszedegette a vízben puhára dagadt kenyérdarabokat. Egyenesen a part felé siklott, hogy még többet ehessen. Már majdnem elérte a nádast, amikor hirtelen – jaj! – valami beleakadt a szárnyába és a lábába.
– Segítség, segítség! – kiabálta Rella rémülten, de a többi hattyú túl gyáva volt ahhoz, hogy megmentse. Nagy szárnycsapásokkal elmenekültek a tóról.
A fiatal hattyú testére hurok került, és a drót belemélyedt a szárnyába, és eltörte a lábát is. Egy csapda volt, amelyet a gyerekek tettek a vízre. Így szerették volna a madarat befogni. De Rella olyan kétségbeesetten kapálózott, hogy a gyerekek nem tudták őt a partra vonszolni.
– Hagyjuk itt, nem megyünk vele semmire! – hallotta Rella az idősebbik fiú hangját.
– Legalább néhány tollát tépjük ki! Azok értékesek ám, a suliban senkinek nincs ilyen! – dörzsölte össze tenyerét egy kislány, és közelebb úszott a vízen vergődő hattyúhoz.
Rella legszebb tollait tépte ki, pont a fájós szárnyából. Kétségbeesetten rikoltozott, de senki nem jött, hogy segítsen rajta. A gyerekcsoport pedig egyre távolodott.
Sokáig küzdött Rella a drótcsapdával, de minél jobban kapálózott, annál jobban megszorult a hurok a testén. Végül egészen kimerült, és hagyta, hogy a víz lágy sodrása a tó közepére úsztassa. A fülemüle egy bánatos dalt énekelt, és Rella olyan szívesen táncolt volna! Ám a fájdalomtól egészen megmerevedtek szárnyai.
A nap lecsúszott az égboltról, és vörösre festette az eget és a tavat. A hattyúk nem tértek vissza ezen az éjjelen. Rella egyedül volt. Gondolkodott, vajon miért csalták csapdába ezek a gyerekek? Hiszen ő nem ártott nekik. Mit akarhattak tőle? Ahogy így szomorkodott, hirtelen a tavon imbolygó fényre lett figyelmes. Egy csónak közeledett hozzá, lassan, lomhán siklott a tükörsima vízen.
– Ő az, kisfiam? – hallotta Rella, ahogyan a csónakban evező öreg bácsi megszólítja a mellette ülő kisfiút.
Rella felismerte őt. Ez a fiúcska is ott volt délután a gyerekcsapattal a tóparton.
– Igen, Nagyapa! A szárnyába és a lábába akadhatott a hurok, amit a nagyok kiraktak – válaszolt a kisfiú, és a szeme könnyes volt az aggodalomtól.
Az öreg lágyan a csónakba húzta Rellát. A hattyú olyan fáradt volt, hogy hagyta. Nagyon félt, de a fájdalom eluralkodott rajta. Az öreg és a kisfiú hazavitték a beteg madarat, és egy meleg kuckóba tették. Itt ápolták, adtak neki enni, és bekötözték a sebeit.
Rella napról napra erősödött, egyre jobban lett, és már nagyon hiányzott neki a tó. Egy szép őszi reggelen aztán a kisfiú és a bácsi egy puha ládába tette a hattyút. Az autóban semmit nem látott, de érezte, most jött el az idő. És valóban! Amikor az autó ajtaja kitárult ő megint megpillanthatta a tó csillogó felszínét.
Csodás, őszi idő volt, és ő újra hallhatta az ismerős hangokat. Amint vízre bocsátották, hátranézett, és hálásan megrebegtette szárnyait.
A bácsi és a kisfiú még sokáig nézték őt, ahogy forgott a tücskök ciripelésére, repült a méhek zümmögésére, és siklott a nádi poszáták varázsos dalaira. Boldog volt, hogy újra szabad lehet!
© Kürtössy Zsuzsanna illusztrációja
“Deák Virág óvodapedagógus, szabadidejében szívesen ír meséket, novellákat. Az újdonságok mellett a hagyományok gondozását is fontosnak tartja, e kettőt ötvözi szakmai kiadványaiban és munkájában is. Az Elza Hajnalvölgyben című meseregény az első, önálló története, ami 2017-ben jelent meg a Neteducatio Kft. gondozásában. Itt megvásárolható: https://neteducatio.hu/uzlet/
(a szerzőről)